Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Gábor: Tanulni a vesztesektől. Katolikusok a 16. századi Svéd Királyságban
38 Egyháztörténeti Szemle XII1/4 (2012) gyűléssel közösen az éberség jegyében, démonizálva az ellenfelet151 megtiltott minden kapcsolatot Lengyelországgal és a katolikusokkal. Halállal büntették az evangélikus tan elhagyását, a katolikus terjesztését is. (A lelkészség kérésére pedig a cigányokat kiutasították az országból.) Tanulni a győztesektől Az evangélikus egyházból csak 1952, a vallásszabadságról hozott törvény életbe lépése óta lehet szabadon kilépni. Az utóbbi másfél évszázadban svédnek nevezett egyház (Svenska kyrkan) 2000. január elsejével lényegében elvált az államtól, ám sok területen kimondottan azonos a normájuk. Ilyen például az esküvő intézménye. Ez a svéd állam számára 2009 májusa óta nemileg semleges, a svéd egyház pedig ugyanazon év novemberétől összeesketi az azonos neműeket is. E példaértékű jogegyenlőség kialakulásának előzményei közé tartozik az évente megrendezett, egy hétig tartó népünnepély, a Stockholm Pride. 2003. augusztus 2-án152 például a menetben vonult az akkori egyenlőségügyi miniszter, a szociáldemokrata Mona Sahlin. Az az évi megnyitó beszédet Fredrik Reinfeldt tartotta, a konzervatív polgári párt (Moderaterna) vezetője. Ő 2006 óta a Svéd Királyság miniszterelnöke, 2010-től a második ciklusát tölti. A 2004. évi Pride témája a „Házasság és szerelem” volt. A nyitóbeszédet tartva Stockholm püspöke, Caroline Krook bejelentette: közre kíván működni az egynemű párok templomi esketésének létrehozásában. Caroline Krook 75 évesen, ötven év szolgálat után 2009-ben nyugdíjba vonult. A következő évben XVI. Károly Gusztáv az egyik legértékesebb kitüntetést adományozta neki. A Krook utódjául megválasztott Eva Brunne Stockholm első nyíltan homoszexuális püspöke. (Beiktatásán -a svédországi katolikus egyház nem képviseltette magát.) Abban a prédikációjában, amelyet a stockholmi nagytemplomban tartott 2010. október 5-én az új országgyűlés tagjai előtt, egyebek között így beszélt: „Nem méltó egy demokráciához, mint amilyen a miénk, különbséget tenni emberek között. Nem lehetséges hívő emberek számára különbséget tenni emberek között. Nem méltó emberekhez különbséget tenni emberek között. Ez esetben nem elég, hogy néhány száz embernek megbízást adunk képviseletünkre, itt közös a feladatunk. Ha pedig valaki elhallgat vagy elhallgattatják az emberi értékért folytatott küzdelemben, azon kell lennünk, hogy még a kövek is kiáltsanak. ”'3:) ‘si A Lengyelország elleni háborús készülődés részeként azt kellett tudatosítani — döntően a lelkészeken keresztül - az alattvalókban, hogy a megbuktatott uralkodó (és lengyel király) a svéd emberek és az igaz evangéliumi hit vesztére tör. >52 Az ez évi Pride arról is nevezetessé vált, hogy a Nemzeti Demokrata Fiatalság (NDU) által szervezett ellentüntetés résztvevői közül kövekkel és palackokkal támadtak a menetre. A rendőrség azonnal beavatkozott. Kilenc fiatal nemzeti demokrata került bíróság elé, egyebek között gyűlöletbűntett vádjával. Az elkövetőkre 2004 tavaszán kiszabott ítéletek között társadalmi munka és másfél éves letöltendő börtönbüntetés is található. ■53 A beszéd a Svenska kyrkan honlapján: www.svenskakyrkan.se/default.aspx?di=6989io - 2012. november. A prédikáció hatalmas visszhangot váltott ki, mert az egyik, a többiek által szélsőségesnek tartott parlamenti párt képviselőinek zöme, magára véve a püspöknek a rasszizmust ostorozó mondatait, kivonult a templomból.