Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 3. szám - BESZÁMOLÓ - Ivancsó Mária: Maczák Ibolya: Elorzott szavak. Szövegalkotás 17-18. századi prédikációkban

120

Egyháztörténeti Szemle XIII/3 (2012)

a prédikációelemzés címében is jelzi, Kelemen Didák „szakirodalmi” jellegű szöveget hozott létre halálról, ítéletről, pokolról, mennyországról: a hívek minél szélesebb körű „tájékoztatására”. (117. p.)

Érdekes az az elemzés is, melyben a szerző Alexovics Vazul és Verseghy Ferenc prédikációs gyakorlatát hasonlítja össze. Teheti ezt azért, mert mindketten azonos helyen, azonos időben, azonos szerzetesrendhez tartozóként teljesítettek szolgálatot. A kérdés az, hogyan jelenik meg Alexovics prédikációs gyakorlatában a konzervativizmus, Verseghyében pedig a liberalizmus. Forrásul prédikációs köteteik szolgálnak. Ezek alapján elmondható, hogy Verseghy téma szerint válogatott, a felvilágosodáshoz leginkább kapcsolódó műveit szerkesztette egy kötetbe, míg Alexovics gyakorlati szempontokat vett figyelembe, amikor az egyes ünnepekhez társított témában megfelelő prédikációt (138-140. p.). Mivel mindkettejüktől maradt fenn Szent István első vértanú ünnepére írt beszéd, Maczák Ibolya ezeket hasonlítja össze. Az összevetésből világossá válik, hogy a két szerző akár kompilációjának stiláris jegyei alapján is megkülönböztethető: míg Alexovics arra törekedett, hogy a felhasznált forrásanyagot (itt: Pázmány prédikációját) minél pontosabban vegye át, így kapcsolódjon minél szervesebben a hagyományhoz, addig Verseghy az egyéni invenciót tartotta fontosnak, és az átvett idézeteket átfogalmazva építette be a szövegébe (145. p.). Az irodalomtörténetből ismert konfliktust, kettejük rossz viszonyát érdekesen árnyalja az, hogy - talán eltérő egyéniségükből következően - mindketten másként viszonyultak hagyományhoz, szövegalkotáshoz, kom- pilációhoz.

Stankovátsi Leopold prédikációja szintén Pázmány Péter szövegét kompilálja. Szövegalkotási eljárásának különlegessége, hogy egy-két átvett mondat után más forrásból vagy egyéni invencióból származó részt illesztett be, de az átvételek sorrendje megegyezik az eredetivel. (150-152. p.) Ennek a szerkesztési módnak az a következménye, hogy míg Pázmány beszédének szerkezete fatopológiával ábrázolható, addig Stankovátsié csillagtopológiával. Vagyis az előbbi esetben a szerző lépésről lépésre, szintről szintre halad, az utóbbiban pedig egy központi elem tartja össze logikailag a szöveget (155. p.). Tehát Stankovátsi ugyan változatlanul örökli meg azokat az érveket, melyek arról szólnak, hogy miért viseli el az Isten az eretnekséget, az elrendezést azonban már nem tartja meg, hanem egyszerűsíti.

Egyed Joákim prédikációjának érdekessége, hogy Szent Péter és Szent Pál ünnepére készült, de csupán Szent Péterről ejt szót - időhiány miatt. A forrás ebben az esetben is Pázmány Péter beszéde, Egyed Pázmányhoz hasonlóan hangsúlyozza, kiről, miről nem lesz szó a beszédben: Szent Pálról, Szent Péter engedelmességéről és alázatosságáról (159. p.). Összehasonlítva Pázmány prédikációjának propozíciójával, világossá válik, hogy Egyed elolvashatta azt, majd kiválasztotta belőle, mi az, amit ő is fel tud használni, innentől kezdve pedig mind a szerkesztést, mind a megszövegezést illetően önállóan dolgozott, mindössze „kezdeti segítségre” volt szüksége (160-161. p.).

Maczák Ibolya kutatásai fontos tanulságát fogalmazza meg a könyv Összegzésében: ,A szövegalkotás kompilációs, excerpálást érvényesítő formája tehát - a »műfajából« adódó kötöttségei ellenére - számtalan variációs lehetőséget rejtett magában," ezért jelentős mértékben segíthette az önálló szépírói stílus kialakítását, mivel teret engedett a szerkesztői