Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 3. szám - BESZÁMOLÓ - Szamkó Eszter: Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar-német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában
116 Egyháztörténeti Szemle XIII/3 (2012) fordított. Három szerző (Peter Dörfler, Franz Johannes Weinrich és Elisabeth von Schmidt-Pauli) munkája alapján állapította meg a szerző Erzsébet ábrázolásbeli különbségeit és hasonlóságait a 20. századi német irodalomban. A könyv második tematikus blokkja az Erzsébet és kora világa címet viseli. E tömbben „a szerzők Erzsébet kultuszának a spirituális hátterét, a kortársak szerepét, a női szentség és misztika kritériumait körvonalazzák”. (8. p.) Ebben a fejezetben is számos színvonalas írást olvashatunk, bár úgy vélem, hogy nem közvetlenül, legfeljebb áttételesen kapcsolódnak Szent Erzsébethez és századához. Bodó Márta tanulmánya azt vizsgálja, hogy a 20. század emberének jelenthet-e Erzsébet mintaképet, illetve fejtegetései során szót ejt a szentség fogalmáról és a különböző feminizmusértelmezésekről. Köröndi Ágnes precíz filológiai elemzést nyújt tanulmányában. Misztika és életeszmény összekapcsolódását és megjelenési formáit mutatja meg Szent Bonaventura De perfectione vitae ad sorores című művének kora újkori magyar nyelvű fordításaiban. Szilágy Anna-Rózsika az egyetlen olyan szerző, aki e részben valóban Szent Erzsébetről szóló 13. századi szöveget vesz górcső alá. Releváns kontextusba helyezi a dolgozatát, hiszen Szent Kinga és Szent Margit legendáit veti össze Erzsébetével. A szerző szövegválasztása viszont talán- több magyarázatot igényelt volna. Nem a legkorábbi autentikus szöveget használja. Igaz ugyan, hogy például Dietrich von Apolda Erzsébet-legendája korai szövegnek számít, de nem feledkezhetünk meg a legkorábbi Summa vitae vagy a Libellus de dicti quatuor ancillarum néven ismert életrajzról, mely magyar fordításban is olvasható. A harmadik egység a Kultusz és ikonográfia cimet viseli, mely a „művészet- és kultusztörténeti elemzéseket foglalja egybe”. (8. p.) Az első tanulmány szerzője Nemes Kovács Ernő, aki a Szépművészeti Múzeumban őrzött és éppen általa restaurált Erzsébet ereklyetartó szobrot elemzi, többéves interdiszciplináris kutatási eredményeit összegezve. Bizonyos vagyok abban, hogy e dolgozat, s főleg a szöveg végén feltett izgalmas kérdés újabb művészettörténeti kutatásokat fog ösztönözni: „Különös módját választották az ereklye elhelyezésének, ugyanis az ereklyetartó szobrok és kegytárgyak elsődleges szerepe megmutatni, kiemelni, díszíteni az ereklyét. A Szépművészeti Múzeum szobra ezzel ellentétben elrejti az emberi csontot. Kiknek és miért volt érdeke elrejteni azokat?” (158. p.) Prokopp Mária Szent Erzsébet ábrázolásának főbb típusai a középkorban című munkájában az ikonográfiái típusokat és ezeknek az elemzéseit mutatja be. Szemléletes érveléssel hangsúlyozza a szerző a Magyar Királyság fontosságát a szent kultuszában. A negyedik blokk címe: Recepciók és értelmezéstörténetek. Az itt szereplő tanulmányok középpontjában a népi kultúra szövegei és értelmezései, az intézményes szeretetszolgálat történeti alakulása, valamint az „ir- galmassági cselekedetek időszerű szociálpolitikai kontextusának a kirajzolása” (8. p.) áll. E blokk írásai közül az egyik legfontosabbnak Magyar Zoltán Népmondák Árpád-házi Szent Erzsébetről című munkáját tartom. Elemzésében precízen végigveszi a Szent Erzsébetről szóló magyar népmondákat, és jut arra a következtetésre, hogy a magyarországi Erzsé- bet-mondák „mindössze néhány típusra korlátozódnak”. (197. p.) Ennek oka, hogy halála után nem került hazánkba jelentősebb ereklyéje, amely
