Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - TANULMÁNY - Bertalan Péter: Fejér megye egyházpolitikai mozgásai, 1957-1968
Fejér megye egyházpolitikai mozgásai 23 pártállam a vallásos világnézet elleni harcban a maga számára sikerként könyvelt el. Ez a küzdelem sok áldozattal járt, hiszen életeket követelt, félelmet, erkölcsi, morális közömbösséget alakított ki. Elindítója volt a morális válságnak is, amely akkor még nem látszott, hiszen tudati torzulások lassú folyamatként a mélyben játszódtak le, s generációk váltak áldozataivá. A „Vatikán esetenkénti pozitív lépései” - megállapításban és az „esetenkénti” szóban megfogalmazódott a pártállam képviselőjének kétsége, bizalmatlansága. A pozitív szó pedig azt jelentette, hogy csak azokat a vatikáni lépéseket értékelte a főelőadó, amelyek az állam pozícióit erősítették az egyházzal szemben. A kompromisszum kifejezést azért nem használja, mert a másik fél törekvéseinek igazságát kizárta, elutasította. A püspöki kar lojalitásának kérdése egyértelmű elismerést váltott ki a főelőadóból. Ez a magyar katolikus egyház Achilles-sarka. A püspöki kar és a magyar állam viszonya a Kádár-rendszerben összetett, bonyolult kérdés. Legalább annyira, mint a Szentszék és a magyar állam kapcsolata. Itt fogalmazódott meg az a kérdés, hogy a magyar katolikus egyházat mennyire, hogyan orientálta a szentszéki diplomácia, a II. Vatikáni Zsinat. A zsinatról a főelőadó véleménye szerint akár XXIII. János pápa, akár VI. Pál szerepét illetően a katolikus papság nem nyilatkozott. A határozatokat a papok még nem ismerték, csak a liturgia átalakítása terén tette meg a magyar egyház is az első lépéseket. Az ökumené, amely a zsinat egyik fontos témája volt, a keresztény és a nem keresztény vallások dialógusát egyaránt jelentette. Magyarországon a protestáns egyházak és a katolikus egyház közötti párbeszéd a protestáns egyházak magatartása miatt nem létezett, ha voltak is ilyen kezdeményezések - vélekedett az előadó —, azok elenyészőek. Ebben szerepet játszott szerinte az is, hogy a katolikus papság el sem tudta képzelni az ökumenét katolikus vezetés nélkül, már azért sem, mert többen voltak. Nem véletlen tehát, hogy a protestánsok az ökumené és az ellenreformáció közé egyenlőségjelet tettek. A főelőadót a történelmi keresztény egyházak közeledésének lehetősége aggasztotta.67 A nemzetközi helyzet változásai, benne a Szentszék kapcsolatainak erősödése a szocialista országokkal, feltörték a keleti blokk államainak zárt külső és egymást is elválasztó belső burkát. Fejér megyéből is egyre több pap járt külföldön, de nagy volt a hozzánk látogatók száma is. A kölcsönös látogatások formálták a papi közvéleményt, a külföldön rólunk kialakított képet. A főelőadó erről is beszámolt feletteseinek. A papokkal folytatott beszélgetések során tapasztalható volt a megelégedettség és a meglepetés. Sokan nem úgy képzelték el Magyarországot, mint amit tapasztaltak. A nyugatiak is elismeréssel nyilatkoztak. Ezekben az elismerésekben azonban megfogalmazódott fenntartásuk is. A tőlünk kiutazó papok Csehszlovákiáról és Romániáról voltak a legrosszabb véleménnyel, és sok esetben - a főelőadó szóhasználata szerint - nacionalista hangot ütöttek meg. Nagy elismeréssel nyilatkoztak azonban Lengyelországról és Jugoszláviáról. E két országot csupán egyházi szemüvegen keresztül nézték. Az illető országok egyházpolitikája tetszett nekik a legjobban, mert ott még működő rendeket, épülő templomokat és teológiákat láttak. Különösen tetszett nekik Jugoszlávia, mivel ott egyházi kezelésben levő földet is találtak. Célozgattak arra, hogy nálunk is úgy volna jobb. Álláspontjuk a főelőadó számára nem 67 Uo.
