Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 2. szám - RECENZIÓK - Gárdonyi Máté: Molnár Antal - Szabó Ferenc SJ: Bangha Béla SJ emlékezete
Recenziók Molnár Antal — Szabó Ferenc SJ: Bangha Béla SJ emlékezete. Bp., Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya - Távlatok, 2010. 400 old. Bangha Béláról, a két világháború közötti magyar katolicizmus egyik vezér- egyéniségéről sok mindent tudunk, és mégis nagyon keveset. Életművének 30 kötetes kiadása alapján feltárul előttünk, hogy életének különböző szakaszaiban mi foglalkoztatta, kivel, mivel volt vitája, miért küzdött - de hogy ki volt ő valójában, az már a kortársak előtt is részben rejtve maradt, mivel az apologetikai, újságírói, szónoki teljesítmény csak töredékesen tükrözheti a személyiségét. Igaz, Bangha páter életrajza egy évvel halála után megjelent, ám a biográfus, Nyisztor Zoltán vállaltan elfogult művet írt, egyrészt a közeli munkatársnak kijáró tisztelet, másrészt bizonyos aktuálpolitikai megfontolások miatt. Nyisztornak rendelkezésére álltak azok a naplók, amelyeket a páter - minden bizonnyal a korabeli nevelési eszmény hatása alatt is - 13 éves korától szinte halála napjáig vezetett, bár időnként rendszertelenül. Az életrajzíró azonban a feljegyzésekből csupán részleteket közölt, inkább csak illusztrációként. A Bangha-naplókról egészen a legutóbbi időkig azt lehetett sejteni, hogy nem vészelték át az egyházi intézmények iratanyagának második világháború utáni hányattatásait, mígnem szerencsés véletlen folytán a magyarországi jezsuita rendtartomány levéltárának (jogos) tulajdonába került az 1914 és 1917 és 1936 és 1940 között íródott feljegyzések másolata. A rend érdemdús teológusának, Szabó Ferencnek és a levéltár korábbi igazgatójának, Molnár Antalnak szerkesztésében megjelent kötet ezeket a naplójegyzeteket tartalmazza, kiegészítve a köztes időszak Nyisztor által időnként meghúzott, átstilizált töredékeivel, valamint a Bangha-hagyatékban őrzött levelekkel, melyek rendtársaitól származnak. Legnagyobbrészt eddig ismeretlen forrásokról van tehát szó, amelyek révén az ifjú, illetve a halálos betegséggel küzdő szerzetes belső világába nyerünk bepillantást. A forrásközlést három tanulmány vezeti be. Szabó Ferenc a naplót Bangha páter lelki arcélének megrajzolására használja fel. A szerző konklúziója, hogy más személyiségvonásokat fedezhetünk fel az utolsó hónapok bejegyzéseiben, mint amit a korabeli olvasóközönség a mindvégig aktív sajtóapostol írásaiból megismerhetett. A rendtárs olvasatában az élete végéhez közeledő, hajdan magabiztos, „hódító” apologéta is kezdte átélni illetve naplóiban kifejezni nemcsak az úgynevezett „negatív teológiát”, hanem valamiképpen belépett a misztikusok „sötét éjszakájába”. Molnár Antal terjedelmesebb tanulmánya más oldalról közelít Banghához, amikor a jezsuita renden, s elsősorban a magyar rendtartományon belüli helyzetét világítja meg. A vizsgálódás forrásbázisa szélesebb, mint a töredékes napló, sőt ebben az összefüggésben nem is ez nyújtja a legtöbb újdonságot, hanem Banghának és a magyar provincia vezetőinek a római elöljárókkal folytatott levelezése, amely a rend központi levéltárában maradt fenn. A téma feldolgozása szempontjából különösen szerencsés, hogy az iratanyag olyan kutató kezébe került, aki korábbi munkássága
