Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Galo Vilmos: A Beretkei Református Árvaház története (1929-1944)
A Beretkei Református Árvaház története, 1929-1944* Galo Vilmos Az 1923 júniusában Léván tartott törvényhozó zsinaton a csehszlovákiai reformátusok vezetői kimondták a három egyházkerületből és tíz egyházmegyéből álló Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház megalakulását. Az új egyház, mely a trianoni béke következményeként a történelem kényszerítő erejének köszönhetően jött létre, 215 ezer főt számlált, melynek több mint kilencven százaléka magyar nemzetiségű volt. A szlovákiai és kárpátaljai reformátusok az állami szervek részéről - a többi felekezethez viszonyítva - mindvégig mostoha elbánásban részesültek. Ennek legfőbb oka, hogy vezetőik gyakran hallatták hangjukat az őket ért nemzeti sérelmek miatt, emellett erősen ragaszkodtak a történelmi Magyarországon korábban élvezett széles körű belső igazgatási és oktatási autonómiájukhoz. Jelentős teljesítmény volt az egyház részéről, hogy kedvezőtlen helyzete ellenére önerőből meg tudta teremteni a megmaradásához szükséges intézményrendszerét (teológiai akadémia, református tanítóképző), de emellett elismerés illeti a belmisszió és a szeretetmunka terén végzett munkájáért is. Utóbbinak ékes bizonyítékai az 1928 és 1936 között Szlovákiában és Kárpátalján felállított négy református árvaház (Kiskoszmály, Beretke, Munkács, Nagyszőlős) és a Nagydob-ronyban életre hívott idősek otthona. Tanulmányomban e négy árvaotthon egyikének, a Beretkén létrehozott árvaháznak a történetét szeretném bemutatni az alapítás előzményeitől kezdve 1944 végén bekövetkezett megszűnéséig. A szlovákiai és kárpátaljai reformátusok 20. századi történetéről mindeddig kevés, a korszerű tudományos történetírásnak is megfelelő írás látott napvilágot. A kárpátaljai területet leszámítva nem történt próbálkozás a református egyház két világháború között végzett szociális tevékenységének a feldolgozására sem, így hiába keresnénk, nem találnánk a beretkei árvaházra vonatkozó tudományos értékű írásokat sem. Mindazonáltal a közelmúltban több visszaemlékezés is napvilágot látott az árvaház egy-egy időszakáról. Ezek közül Borza Zoltán és Rencsok Béláné írásai főként az árvaház utolsó éveiről, míg Bácsy Gyulának, az árvaház első igazgatójának és feleségének az önéletírásai az intézmény alapításának körülményeiről és első hat évéről szolgáltatnak értékes információkat.* 1 E tanulmány szövege - az említett visszaemlékezések mellett - a korabeli református folyóiratok és naptárak, a nyomtatásban megjelent egyházmeTanulmányunk az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke doktori képzése keretében készülő disszertáció egyik fejezetének rövidített változata. 1 Rencsok Béláné: Jó kezekben volt az árvaház. In: Kálvinista Szemle, 2009. 1. sz. (továbbiakban: Rencsokné, 2009.) 4. p.; Borza Zoltán: Volt egyszer egy árvaház. In: Kálvinista Szemle, 2007. 1. sz. 3-4. p. (továbbiakban: Borza, 2007.); Bácsy Gyula, Bácsy Gyuláné sz. Kolozsváry Erzsébet. In: Itt vi- harzott át felettünk... Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből. I. köt. Szerk.: Szabadi István. Debrecen, 2008. (továbbiakban: Szabadi, 2008.) 14-48. p.
