Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Kálmán Árpád: Az erdélyi vallási uniós politika rendszerének főbb jellemzői (1762-1772)

14

Egyháztörténeti Szemle XIII/2 (2012)

választás adatai szerint is nem sokkal több, mint tíz család jutott egy pópára. A nép túlnyomó részének elpártolásakor a pópák legnagyobb részét az anyagi érdek tartotta meg az unió mellett: amíg ugyanis a nem unitus pópák az uralkodónő 1746-os döntése alapján kontribúció fizetésére voltak kötelezve, az unitusokat ez alól mentesítették.11 Ugyanakkor ezekben a magukat unitusnak kiadó12 pópákból az ezt megelőző időkben („in denen lezteren Zeiten”) mindig elsősorban a minőség („Eygenschafften”) hiányzott. Ezen felül ebből az is észrevehető volt („abzunehmen”), hogy a nem unitus pópák száma nemcsak nem túlzott, hanem túlságosan is kevés, nem sokkal több, mint az unitusok fele, és ők álltak rendelkezésére az unitusokét ötször meghaladó számú laikus család számára. Az osztrák alkancellár véleménye szerint ez a helyzet adta a legbiztosabb iránymutatást („sichersten Fingerzeig”) az unió megőrzésére.13 * Bartenstein másik kulcsgondolata az unió terjesztésének módozataira vonatkozott. Megismételte, hogy nem lehet, de nem is szabad bármi szelíd („sanffte”) eszközökön túlmenő dolgot alkalmazni. Ezek pedig a szelíd keresztényi tanítás és „sze- retetmunka” („Liebes Werke”), melynek egy évvel korábbi gondolatához kétszeresen kiemelve hozzátette: „NB mit Beiseitsezung alles National Hasses”. (= ,,N[ota] B[ene] minden nemzeti gyűlölség félre tételével.”)

Mindezzel Bartenstein indirekt módon azt a gondolatot vetette föl, hogy az unió kibontakoztatásának lehetősége abban rejlik, hogy a nem unitus klérust korlátozott helyzetében tartják, az unitust ellenben anyagilag, szellemileg, erkölcseiben „feljavítják”, s ezáltal megbecsült lelkigondozóvá teszik - amely a szelíd keresztényi tanítással és szeretet- munkával vissza tudja téríteni a népet az unióra. Az unitus papság „jobbra nevelésében” pedig meghatározó szerepet szánt annak a római katolikus klérusnak, melyet az unitustól nemzetiségi különbségek választottak el. Amikor tehát az osztrák alkancellár az összes nemzeti gyűlölség félretételéről beszélt, értette ezalatt nemcsak a római katolikus magyarságnak (magyar és székely nemességnek, székely előkelőknek), szászságnak, hanem a római katolikus papságnak is az unitus papsággal szembeni ellenérzéseit. Általános volt az erdélyi római katolikusok ellenérzése a születő román nemzeteszmével szemben, vitatták katolikus hitbeli elkötelezettségét, bírálták műveletlenségét. Bartenstein figyelmeztetése ugyanakkor nemcsak az erdélyi római katolikusokat figyelmeztette a testvéri segítségre, egyetértésre, szeretetre. Nem véletlen, hogy Micu-Klein püspök lemonda- tása után a bécsi udvar tudatosan olyan személyeket nevezett ki püspökké (Áron, Rednik), akik — bár csodálták nagy elődjüket - a vallást mégis egyértelműen előbbre helyezték a nemzetiségnél. Amikor pedig 1773-ban az udvar engedett az unitus papság és a nép nyomásának, Major is püspökként inkább a misszió, az uniálás gondolatát helyezte előtérbe a nemzetiségével szemben.1,1

11 Az Erdélyi Udvari Bizottság 1746. december 9-i jegyzőkönyve. Balogh teológus jelentése. Mária Terézia saját kezű döntése (Conclusum). MOL. A 108. 19. cs. I32r-I39v.

12 „sich für Unirt angebender Poppen” - rendkívül kemény ítélet.

13 Ld. 3. sz. jegyz.

*4 I. Tóth, 1998. 234., 252., 256-257. p.