Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bitskey István - Tasi Réka - Csorba Dávid: "Homályban és tükör-által". Barokk kori prédikátorok az isteni természetről
.Homályban és tükör-áltál” 95 erkölcsét és értelmét. Ezek szerint tehát tudatában volt annak, hogy az emberi beszéd „görcsös”, „töviskés”, alkalmatlan és fogyatkozott, mégis vállalnia kell az isteni természet reprezentációját, mert csak annak révén lehet megmutatni, hogy a hívőnek „hova kel igyekezeti czélját, lövöldözése tárgyát fordítani”. Mindez sokkal élesebben merül fel a Szentháromság vasárnapjára írott prédikációjában, ez a téma az, amelyben valóban mérlegre kellett tennie a szónoknak a nyelv teherbírását.3 4 * A keresztény vallás alaptételének értelmezése ugyanis ezen a napon nem maradhatott el, ha mégoly nehezen volt is szavakba önthető a „mélységes titok”. Ciceróra hivatkozva (De natura deorum, lib. i.) indítja Pázmány ezt a fejtegetést. A nála olvasott s itt exemplummá emelt történet szerint a siracusai király megbízott egy filozófust azzal, hogy magyarázza meg: „micsoda az Isten?” A tudós viszont többszöri hosszas gondolkodás után is csak azt felelte: „elméjét és nyelvét fellyül-haladgya az isteni Természet felsége”.'* Ez a vezérszólam végigvonul a prédikáción: Tertulliánust idézve mondja Pázmány, hogy az isteni természet „megfoghatatlan az emberi gondolattár („incomprehensibilis cogitatu”), majd Arisztotelész citálása következik, aki szerint „a mi értelmünk ollyan az Isten isméretire, mint a bagoly szeme a nap sugári látására”. Ezt azután ótestamentumi idézetek sora támasztja alá, majd következik az összegzés: „Nem-is lehet annál nagyobb balgaság, mint ha valaki azt ítílné, hogy az emberi elmének kicsiny mértékével, az Istent megfontolhattyuk: és a kik a teremtett-állatok isméretiben annyira vakoskodunk, hogy nagy részét a természet dolgainak sem értyük, az isteni felségnek tellyes értelmére ágaskodhassunk.” Pázmány retorikájában már Sík Sándor jellemző eljárásnak nevezte, hogy mindig a legegyszerűbb állítástól halad a bonyolultabb felé, hitvitáiban is a mindenki által elfogadható tételből indul ki, erre építi argumentációját.3 Az alaptétel jelen esetben szintén nagyon egyszerű: „Nincs oly ostoba ember, ki azt ne ércse, hogy Isten vagyon.” Követezik ebből a kérdés: miképpen lehet őt megtapasztalni? Válasz: „homályban és tükör által”. Csak „távol és messzünnen” érzékelheti őt a földi halandó, közvetve, a „hit tüköré által”, mintegy „oculár” segítségével. Ha viszont sem értelmünk, sem „szóllásunk” nem elégséges az isteni természet, a legszentebb Háromság titkának „kinyilatkoztatására”, akkor mit tegyen a prédikátor? Logikusan következik a kérdés: „Medgyünk tehát, mivel az isteni Természet felségét, úgy a mint vagyon, által nem érthettyük; ki nem mondhattyuk? semmit ne tudgyunk, ne szóllyunk-e róla?” A felelet természetesen aligha lehet más, mint az, hogy minden nehézség ellenére, 3 Az idevágó bőséges nemzetközi szakirodalomból vö. LÖSER, WERNER: Der eine Gott und der dreieine Gott. Das Gottesverständnis bei Christen, Juden und Muslimen. Hrsg.: Rahner, Karl von. München -Zürich, 1983.; Ohlig, Karl- Heinz: Ein Gott in drei Personen? Vom Vater Jesu zum „Mysterium” der Trinität. Mainz-Luzern, 1999.; VORGRIMLER, HERBERT: Gott-Vater, Sohn und Heiliger Geist. Münster, 2003. 4 PPÖM. VII. 92-93. p. s SÍK SÁNDOR: Pázmány, az ember és az író. Bp., 1939.115-116. p.
