Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában
84 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) helyheztetvén a’ hatalmasok hatalmason szenvednek kínokat.” A katolikus példákban kevésbé plasztikus a tétel consolatiós, adhortátiós funkciója, amire a lutheránus retorika nagyobb hangsúlyt fektet.-« Mihálykó a helyből vett érveket sorolva is elsősorban időben értelmezi a kedvezőtlen, nyomom létet, ennek időbelisége, ideiglenes jellege egyik legfőbb ismertetője, és talán ebben a vigasztalanságban bújik meg a vigasz, ami ki is mondatik a Bibliában. „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!”- Az aratás, az ítélet előtt azonban vár a halál: „Mert ez amaz ó és régi kötés, ember meg kell halnod.”59 60 „Bolond, még az éjjel elkérik tőled lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?”61 A szemantikai szinten zajló szövegvizsgálat oda jutott, ahonnan indult: az élet értelme ismét megkérdőjeleződik. Nem érdemes a földi javak után futni: Miként a fák elszáradnak, ilyen az ember állapota is e világon. „Semmit sem hoztunk magunckal ezért bizon dolog, hogy semmit sem viszünk ki. Egyiptombeli szultán fehér lepedőt hordoztatott maga előtt, mondván, csak annyit visz magával hatalmas országából.”62 * A vanitás gondolat nyomatékosítására a bibliai textus mellé a tárgyalt ügyön kívül álló, nem keresztény személyiség példáját hozza, a rövid rés gesta exemplummal mintegy kifejezve: minden józan gondolkodású ember belátja, fölösleges, illetőleg csak e világon örömszerző a kincsek halmozása. A halál mint világnak szomorítója, vigasza „Mert az Halál, mely oka mindenféle bánatnak és szomorúságnak igen közönségessé lön köztünk”. Télen minden szomorú, „mindenek rongyosnak tetszenek lenni”, „az világ semmi nem egyéb, mint siralomnak völgye”.63 A szövegkorpuszban a tél a jelen definiálására szolgál, rideg, hideg természete kiválóan alkalmas a halál leheletének érzékeltetésére, ami elfújja végül az árnyékvilágot. Kibontakozik a szövegben a romlás, a fáradtság, az enyészet territóriuma, ami - az idő dimenzióját tekintve - várakozás. Az igazak számára a reménység terepe, aminek befejezése kívánatos. A „szántó földről és annak maguáról” szóló, VIII. fejezet - bizonyos értelemben - a példa szabad használatának retorikai elvét követi, hiszen nem csak a Pál apostoltól ismert módon aknázza ki a magvetés gondolatát. Egyfelől a halál ideiglenességét közvetíti ezzel a képpel, másfelől egyértelmű morális olvasata is érezhető a szövegrésznek: „A miként az ió czelédes ember Télen az szántót megkészíti, miként az földben az búza mag, az keresztény ember sem veszhet el soha az Halálban.” A „minél rosszabb, annál jobb” variációt amplifikálja mondván: „Mint hogy az 59 Ld. még: OLÁH SZABOLCS: Tanítás, buzdítás, affektusok Batizi András verses világkrónikájában. (1544) In: Studia Litteraria, XXXVI. Debrecen, 1998.16-49. P60 MIHÁLYKÓ, 1603. 41. p. Vö. Rom 5., hasonló még: „Elrendeltetett, hogy az emberek meghaljanak, azután pedig ítélet következik.” (Zsid. 9,27.) GITT, 2000.94. p. 61 Luk. 12,20.; Gitt, 2000.84. p. 62 Tim. 6.; MIHÁLYKÓ, 1603. 33-34. p. 65 mihálykó, 1603.41. p.
