Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában

74

Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011)

bomlandó.”25

A lelki olvasmány szerzőjének feladata nem kevesebb, minthogy beépítse az olvasó személyiségébe az olvasmányban foglalt gondolatokat, evidenciává tegye számára a mondanivalója lényegét. Athanasziosz a Vita Antonii-ben a gondolatok feljegyzését tartja nélkülözhetetlennek ahhoz, hogy a lélek megtisztulásához jussunk:

„Ha figyelünk majd arra, amiről most szólok, bebiztosíthatjuk magunkat a bűn ellen. Ragadjuk meg és írjuk le mindnyájan lelkünk minden rezdülését és mozdulatát, mintha csak kölcsönösen meg akarnánk egymással ismertetni azokat. Biztosak lehetünk abban, hogy a felismerésükből adódó szégyen miatt elkerüljük a bűnöket, kiűzünk szívünkből minden bűnös szándékot. Ki szeretné, ha vétkezés közben meglátnák, s ki nem igyekszik elhazudni a vétkét, ha rajtakapják. [...] Szerzetestársunk tekintetét helyettesítse az írás. [...] Ha így fegyelmezzük magunkat, megzabolázhatjuk a test vágyait és kijátszhatjuk az ellenség minden ármánykodását. [...] Azt a kényszerítő erőt, melyet a viselkedés során a másik ember jelent a számunkra, a lélek belső rezzenéseiben az írás kelti.”* 26 *

Bárki forgassa is az írásos testet öltött elmélkedést, annak szellemét egy már meglévő tudás járja át, aktiválódik egy szunnyadó ismeret. Ahogyan Epiktétosz rámutat: az írás a meditációhoz kapcsolódik, amiből körkörös folyamat bontakozhat ki: „A meditáció megelőzi a feljegyzések készítését, majd pedig ezek az újraolvasás által újabb meditáció kiindulópontjává válhatnak.”2?

Ezen - általunk feltételezett - cél eléréséhez nem kell feltétlenül a buijánzó dekorativitást és érzelmi hatáskeltést előtérbe helyezni a szöveg előállításakor, a visszafogott szemléletesség adott esetben szintén megfelelően hatékonyan működhet, logikai folyamatosságával támogatva az írás pragmatikáját. Az elmélkedés műfaja a fentiek alapján magában tudja azt a képességet, hogy bárki belehelyezkedjék általa a (Szent)lélekkel folytatott párbeszédbe. Az olvasót beszippantja az intuitív, szuggesztív, mégis egyetemes érvényű igazságok közege anélkül, hogy a szöveget szerkesztő különösebb mesterségbeli bravúrokat, rendkívüli grammatikai konfigurációkat produkálna. Nem feltétlenül az a lényeg, hogyan van megírva, maga az írás művelete jótékony hatású. A télről szóló részben a XII. CAPUT Az éhi madarakról szólva, ha nem is a szerzői öntudat hangján, de említést tesz a szöveg erről a termékeny mértéktartásról, melyet mindenben kívánatosnak tüntet fel. - Minthogy télben az szegény madaracskáknak énekléseket nem halljuk, ilyen a mi énekünk is e világon, gyakorta énekelünk, de ez életünk tele, mely meghidegíti szívünket. Ezért a mértékletesség minden dologban jó. Mértékletes, józan életet viseljünk 25 MlHÁLYKÓ JÁNOS: Az örök életnek szép és gyönyörűséges nyári idejéről való könyveczke. Bártfa, 1603. (továbbiakban: MlHÁLYKÓ, 1603.) 26. p.

26 Szent Athanasziosz: Vita Antonii. In: Foucault, 2000.331. p.

2? FOUCAULT, 2000. 332-333- p.