Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - RECENZIÓK - Somodi Imre: McGrath, Alister: Az ateizmus alkonya
82 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) ateizmust. A francia forradalom igazi jelentősége az ateizmus történetében az, hogy az öröknek és változtathatatlannak vélt eszmék, társadalmi rend és intézmények meghaladásával, és. helyettük valami gyökeresen újnak a létrehozásával példát és bátorítást adott a jövőben minden újszerű eszme - köztük az ateizmus — számára. Nem bizonyult hatásosnak az a fegyver sem, amellyel a forradalom a vallás - értsd: a kereszténység - ellen küzdött: az erőszak. A 19. század ateista gondolkodói ezért új stratégiát választottak nézeteik győzelemre juttatására: az embereket nem erőszakkal, hanem érvekkel kell a vallás elutasítására rábírni. Meggyőzően igazolni kell tehát, hogy az istenhit tarthatatlan, s az egyedüli helyes világszemlélet a transzcendencia tagadása. Ezt a feladatot végezte el három nagy gondolkodó, akiket McGrath az ateizmus legjelentősebb teoretikusainak tart: Feuerbach, Marx és Freud. Feuerbach azzal, hogy Istent az ember önnön lényegének kivetítéseként azonosította; Marx azzal, hogy Istent társadalmi képződménynek tartotta; Freud pedig azzal, hogy Istent a psziché illuzórikus kreatúrájának tekintette. Ahogyan Kopernikusz után egyetlen értelmes ember sem hiheti azt, hogy a Nap kering a Föld körül, hasonlóképpen az ő törekvéseik is arra irányultak, hogy olyan meggyőző elméleteket hozzanak fel Isten léte ellen, amelyek után egyetlen értelmes ember sem hiheti, hogy Isten valóban létezik. A 19. század a természettudomány robbanásszerű fejlődését hozta magával. Ebben az optimista korban sokan vélekedtek úgy, hogy a természet- tudomány racionális világmagyarázata6 7 előbb-utóbb ki fogja szorítani az irracionális vallási világmagyarázatokat. Ekkor gyökeresedett meg az a felületes nézet, hogy a tudomány és a vallás szemben áll egymással, s ezért a tudományban jártas embernek szükségképpen ateistának kell lennie.? McGrath felülvizsgálja a tudomány és a vallás ellentétének mítoszát. Rámutat arra - amiről a tudósok sokszor nem beszélnek -, hogy a tudományban a hitnek igen fontos szerep jut: például a hipotézisek, még nem bizonyított elméletek elfogadásakor. Kijelöli a természettudomány illetékességi területét is mondván, hogy a természettudomány a transzcendens világról nem képes megállapításokat tenni: sem nem igazolhatja, sem nem tagadhatja Isten létét, mert ha ezt teszi, túllép önmagán, olyan területre, ahol már nem tehet releváns kijelentéseket. Tagadja azt is, hogy a természettudományos világszemlélet elfogadása szükségképpen a vallás elhagyásával és ateizmussal jár: rengeteg vallásos tudóst tartunk számon a 19-20. századból. Ezután McGrath a 19. századi természettudománynak az ateizmust leginkább megihlető eredményét, a darwinizmust veszi górcső alá,8 s nagyjából a fentiekhez hasonló megállapításokra jut: az evolúcióból nem 6 A 19. századi természettudomány ismeretelméleti optimizmusára épp magának a természettudománynak a 20. században bekövetkezett fordulata cáfolt rá. Vö.: Bolberitz Pál: Lét és kozmosz. Az anyagi világ keresztény szemlélete. Bp., 1985. 7 Ennek cáfolatát ld.: Vukanovic, Vladimír: Tudomány és hit. Bp., 1998. 8 McGrath ismertetett művét is felhasználja, hogy folytassa polémiáját nagy vitapartnerével, az ateista Richard Dawkins evolucionista biológussal. Vö.: M cGrath, Alister: Dawkins Istene. Gének, mérnek és az élet értelme. Pozsony, 2008.
