Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Varga Lujza: A Bethlen Gábor kép fejlődése az 1945 utáni magyar történettudományi szakirodalomban és közgondolkodásban
66 Egyhá2történeti Szemle XII/4 (2011) az író a hangsúlyt Bethlen mély vallásosságára helyezte.14 Példaként állította az emberek elé azt az önzetlen és szorgalmas Bethlent, aki minden tettével Isten dicsőségét és hazáját szolgálta. Olyan fejedelemnek látta őt, aki mindenkit ugyanazon erkölcsi mérce szerint ítélt meg származásától függetlenül, és aki, habár nem tudta semmissé tenni az ellentéteket, mégis sikerült áthidalnia őket. A fejedelem lelki életét vizsgálta, azt, hogy Bethlen miként gondolkodott Istenről, a predesztinációról, a fejedelem kötelességeiről vagy épp az olyan fogalmakról, mint például a remény, a bűnbánat vagy a bűnbocsánat. Ezek során egy olyan ember képe bontakozik ki előttünk, aki Isten kegyelméből uralkodva minden lépésével saját és a népe üdvösségét keresi, aki kötelességének érzi, hogy a számára adatott lehetőségeket a lehető legjobban használja ki, és akinek hatalmát csupán a tízparancsolat, az ország törvényei és az erkölcs korlátozzák, az ezek szabta kereteket azonban sosem lépheti át. Támadásai során sem hódított, csupán a népéért harcolt, ami a fent említettek tükrében kötelessége is. Barcza munkájában tehát Bethlen ismét oly makulátlan emberként és államférfiként jelent meg, mint a 20. század első felének protestáns köz- gondolkodásában. Az 1980. október 8—9-1 Bethlen-konferencia 1981-ben a Századok közölt több Bethlennel foglalkozó tanulmányt, amelyek az 1980. október 8. és 9. között Debrecenben megtartott, Bethlennel foglalkozó nemzetközi tudományos konferencián hangzottak el. A konferencián részt vett az MTA Történettudományi Intézete, a Hadtörténeti Intézet, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Magyar Történelmi Társulat és a Bethlen Gábor Emlékbizottság is. Pach Zsigmond Pál mondta a megnyitó beszédet, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az évfordulókon az emberek hajlamosak a végletekig idealizálni valakit, Bethlen esetében erre semmi szükség, hiszen „éppen ezek kirekesztésével ismerszik meg Bethlen történelmi személyisége: olyannak, aki szervesen beleépült-beleilleszkedett korába - olyannak, aki messze kimagaslott korából”.15 Bethlen nagyságát leginkább abban látta, hogy nemcsak konszolidálnia sikerült Erdélyt, de olyan állammá alakította azt, amely képes volt gyors döntéseket hozni, azokat hatékonyan végrehajtani, és így bekapcsolódni az európai hatalmi játszmákba, miközben gazdasági és kulturális téren is sikerült fejlesztenie a területet. A kongresszuson Bethlent nem általában vizsgálták, ehelyett egy-egy részletkérdést ragadtak ki és jártak körül. Köpeczi Béla előadásában Bethlen államát, annak eszmei gyökereit, felépítését és szerepét, a fejedelem udvarát és a korabeli erdélyi műveltséget boncolgatta, míg Péter Katalin Bethlen családjával, származásával és birtokaikkal foglalkozott. Heckenast Gusztáv a Bethlen alatt fellendülő erdélyi technikai műveltséget mutatta be a szászokon, a bányászaton és a fejedelem betelepítésein keresztül, Trócsányi Zsolt pedig Bethlen hivatalszervezetével, annak felépítésével és 14 Ld. még: Barcza József: Bethlen Gábor élő reménysége. In: Theológiai Szemle, 1979. 304-308. p. 15 Pach Zsigmond Pál: Bethlen Gáborról születésének 400. évfordulóján. In: Századok, 1981. 4. sz. 659-663. p.
