Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Varga Lujza: A Bethlen Gábor kép fejlődése az 1945 utáni magyar történettudományi szakirodalomban és közgondolkodásban
64 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) letes harc sokáig nem bontakozik ki, győzelemre az egyik fél sem képes, a pillanatnyi pozíciónyereség bármelyik fél számára elegendő ok a kompromisszumra.” Bethlent Zrínyi Miklós és II. Rákóczi Ferenc mellé állította - mindhármukat olyan államférfiaknak láttatva, akik tetteikkel ebből a stagnálásból keresték a kiutat. Úgy vélte, hogy Bethlen, Zrínyi és Rákóczi is Magyarország egyesítésére törekedtek, de épp ez a cél az, amelynek érdekében hajlandóak voltak rugalmasan alkalmazkodni a hirtelen felmerülő lehetőségekhez, és ezért tűnhet politikájuk olyan zavarosnak: „Egyikük sem csak egyetlen úton járni hajlandó, egyetlen véleménybe csontosodott politikus. Mindhárman érzékenyen reagálnak a reális lehetőségekre, s gyorsan észlelik a lehetőségek változásait. Erős készség él bennük megismerni a társadalom természetét, a rendelkezésükre álló erők minőségét, a politikai viszonyok változását és friss energiával szabják ehhez tennivalóikat.”10 Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy „Bethlen, Zrínyi és Rákóczi nem teóriákat, hanem tendenciákat akartak megvalósítani, rugalmasan szolgálva e tendenciák megvalósítására alkalmasnak látszó teóriákat”. Szerinte tehát mindhárman „a rendi formák széttörésén munkálkodtak”, hiszen nemcsak a nemesség megadóztatására tettek kísérletet, de a gazdaság és a közigazgatás korszerű átalakítására is. Azt, hogy Bethlen Báthory István nyomdokain haladva a csehekben, a lengyelekben és a román fejedelemségekben keresett szövetségest, a rendiség és a vallás keretein túlmutató lépésnek látja, de azt is hangsúlyozta, hogy sem ő, sem a másik két államférfi nem akarták megváltoztatni magát a feudális társadalmi rendet. A nagyenyedi kollégium alapításának 350. évfordulója A nagyenyedi kollégium földjeit 1948-ban teljes egészében államosították, ugyanekkor az iskola egyházi jellegét is megszüntették. Ennek ellenére az intézmény továbbra is igyekezett megőrizni korábbi szellemiségét, átadni azt a jövő nemzedékeinek is. Ez a cél különös hangsúllyal jelenik meg 1972-ben, a nagyenyedi kollégium alapításának 350. évfordulóján, melynek alkalmából Sütő András mondott beszédet „a legnagyobb erdélyi magyar fejedelem” tiszteletére. A Nagyenyedifiigevirág c. munkájához hasonlóan (amelynek újbóli kiadását egyébként hosszú hallgatás után engedélyezték ismét) ebben a beszédében is arra hívta fel a figyelmet, hogy Bethlen egyik legnagyobb tette az volt, hogy felismerte az Erdélyben élő népek összefogásának szükségességét és alatta a románok éppolyan jól éltek, mint a magyarok, emellett pedig a román vajdaságokkal is jó kapcsolatokat ápolt. „Ez a Bethlen Gábor, ezzel a kultúrpolitikájával, amelynek mi itt eredményei vagyunk, e kollégium falai között, olyan népi művelődési fo10 R. Várkonyi Ágnes: Történelmi személyiség, válság és fejlődés a XVII. századi Magyarországon. Századok 106 (1972) 609-646. p.