Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 3. szám - RECENZIÓK - Molnár Sándor Károly: Örmény diaszpóra a Kárpát-medencében II.
Recenziók 101 Az interkulturális kapcsolatok, identitás kérdését taglaló tanulmányokon keresztül nyilvánvalóvá vált, hogy a már városi polgáijogot kapott örmények, majd pedig azok, akik rendi címet, esetlegesen földet kap- tak/vettek, igyekeztek bekapcsolódni a helyi politikai életbe. A társadalmi elfogadottság kérdésének kapcsán láthattuk az örményekkel szembeni első előítéleteket, majd pedig későbbi elfogadásukat. A velük szembeni elutasítás és későbbi elfogadás a politikai életben is lejátszódott. Ennek egyik eredményét látjuk a dualizmus korában zajló Szamosújvári országgyűlési képviselő-választásokat (ifj. Bertényi Iván) vizsgáló tanulmányban, ami két erővonalat mutat be. Az első a helyi politikai elit, azaz a „patika-párt” súlyának és hatalmának fenntartása, a másik a megválasztott képviselőknek a magyar kormánypolitika melletti elkötelezettsége. A két erővonal érdekessége, hogy megmaradnak a helyi örmény közösségen belüli különbségek, ugyanakkor teljes mértékben a hivatalos magyar politika támogatóivá lesznek. A tanulmánykötetnek egy érdekes írása foglalkozik az Örményekének) a Haditanács szolgálatában (Kerekes Dóra) végzett munkájával. Az integrálódást nehezítő tényezők közé tartozhatott az is, hogy a török kiűzésének idején számos örmény mint kém, hírvivő állt a Haditanács szolgálatában. A kémek munkáját biztosan segítették jó interregionális kapcsolataik is. A dolgozat legfőbb értékének számít, hogy részletezően kitér azokra az okokra és negatív sztereotípiákra, melyek az örmény kémek operatív munkáját erősíthették közvetlen környezetükben. Ez természetesen a legtöbb esetben csak általánosításból adódhatott, mert valószínű, hogy ismert volt Budán és Erdélyben is Georg Franz Koltschitzky, Erasmus Noel, Johanes Diobato, Kalust Nurveli és még másoknak a neve is. A társadalmi betagozódás egyik lehetőségét mutatja be A gyergyószentmiklósi örmény céhek és társulatok a 18. században és a tg. század első felében (B. Garda Dezső) című dolgozat. A gyergyói medencében megtelepedett örmények számára kiváló lehetőséget nyújtott a tímárok és mészárosok céheibe való társulás, bekapcsolódás. A kötet elolvasása után két kérdéskör fogalmazódott meg bennem. Az egyik kérdéskört Az erdélyi örmények interregionális kulturális kapcsolatai a 17-18. században (Kovács Bálint) című, valamint az Errores et abusus inter Armenos Transylvaniae vigentis 1719-ből és a khalkedonizmus kérdése (Nagy Kornél) című tanulmányok vetették fel. Vajon a 17. század második felében megtelepülő örménység kiváló interregionális kapcsolatainak kihasználása végett szerette volna-e a római katolikus főpapság kiterjeszteni az ellenőrzését az akkor még egyházi autonómiával rendelkező örményekre? A másik hasonló kérdéskör a dualizmus korának kusza időszakára vonatkozik. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyesületi tisztségviselőire és egyházi struktúrájára - egyházközösségeinek, egyháztanácsainak világi vezetőire - jellemző volt, hogy a politikai életben is fontos helyet elfoglaló személyeket választottak. A tanulmányokból hiányzik a „patika párthoz,” illetve a helyi ellenzékhez tartozók társadalmi életben játszott szerepének a tisztázása. Erre jó példát szolgáltatna akár az árvaház vezetőségének kutatása csakúgy, mint az Armenia folyóirat szerkesztőségéé. Pedig érdekes lenne annak feltárása is, hogy a politikai életben egymással csatározók egy- egy társadalmi szervezet keretei között miként tudtak együtt dolgozni.
