Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: Egy több évszázados református "ároni ház": a Dávidházy család története

Egy több évs2á2ados református „ároni há2” 31 helyi gimnázium igazgatója is volt. Az ő egyik fia szintén református lelkipásztor lett. A következő gyermek Dávidházy Emília, aki 1829-ben született Gyomán. Férje Bányay Lajos jogász lett, a jász-kun kerület táblabírája, ügyvédje. Emília 1902-ben halt meg Hódmezővásárhelyen, férje 1872-ben hunyt el Karcagon. Két gyermekükről tudunk. Mária 1855-ben született és 1895-ben halt meg. Fiuk, Sándor 1856-ban született, és 1933-ban halt meg. Utóbbi Karcagon járta ki a középiskolát, majd pedig Debrecenben végezte el a református teológiát. Rövid káplánkodás után a frissen alapított hódmezővásárhelyi gimnáziumi vallástanári állásra választották meg. 1918-ig maradt meg ebben az állásában, amikor nyugdíjba vonult. Sokrétű és igen termékeny munkát fejtett ki a közösségben, a nőegylet elnökségétől, az iparos ifjak hitoktatásán keresztül az anyakönyvek és jegyzőkönyvek vezetéséig majdnem mindennel foglalkozott. Része van a külvárosban alapított új gyülekezetek létrehozásában is. 1887-ben vette el Miklovitz Bálint református lelkipásztor leányát, Emíliát, akitől öt gyermeke született.167 Első fiuk, Sándor 1888-ban született, budapesti orvos lett, az I. világháborúban többszörösen kitüntette magát. Testvére, Lajos 1890-ben született, Debrecenben végezte a középiskolát és a teológiát is, szeniornak is megválasztották. Baltazár Dezső püspök egyik kedves embere volt, az ő segítségével tudott tanulmányútra menni Németországba. Ő is részt vett a világháborúban, több fronton is harcolt, kapitányi rangot szerzett. A háború után édesapja helyére került vallástanárnak, majd pedig 1922-től haláláig, 1931-ig Tatabányán szolgált lelkészként.168 Folyamatos és kitartó önképzést folytatott, a rendszeres teológia területén fejtett ki tudományos tevékenységet. 1928-ban szerezte meg a teológiai doktori címet.16« Halálát sokan fájlalták, nagy tisztelet és szeretet övezte őt gyülekezete és pályatársai körében is.170 Feleségétől, Sándor Ibolyától két gyermeke született. Bányay Sándor harmadik fia, Bányay József 1892-ben született. Jogász lett, debreceni királyi járásbíróként dolgozott. 1920-ban vette el a már említett Dávidházy Kálmán könyvkötő lányát, Dávidházy Máriát. Bizonyítékul szolgál mindez arra, hogy a családon belül a távoli rokonok is 167 Életére és leszármazottaira nézve ld.: FEJÉRVÁRY JÓZSEF: Vásárhely története családok tükrében. Hódmezővásárhely, 1929. (továbbiakban: FEJÉRVÁRY, 1929.) 506-517. p. 168 FEJÉRVÁRY, 1929. 507. p. 169 Theologiai Szemle, 1928. 3/4. sz. 222. p. Feltehetően doktori disszertációja jelent meg ugyanakkor: BÁNYAY LAJOS: „Hiszek egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat.” Dogmatikai tanulmány. Debrecen, 1928. (Theologiai tanulmányok, 1.) 170 Egyik nekrológja szerint: „Bányamunkásokból álló gyülekezetében az ország egyik legtevékenyebb, legbuzgóbb lelkipásztora volt. [...] azzal, hogy pihenésének éjjeli és hajnali óráit aszketikus önmegtagadással, a tudomány iránti égető lelkesedéssel a rendszeres theologia buvárlására fordította, példakép marad ifjú pályatársai előtt, miként kell a gyakorlati élet buzgó szolgálatával a tiszteletes, a theologiai tudományosság beható művelésével a tudós nevet kiérdemelni.” Theologiai Szemle, 1932. 2-6. sz. 556. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom