Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 2. szám - RECENZIÓK - Somodi Imre: Bertalan Péter: Kelepcében. Az állam és az egyházak küzdelme a Kádár-korszakban, 1957-1968
Recenziók 109 házpolitikában is fontos dátum, mert MSZMP PB ebben az évben készített egy visszatekintő értékelést az „ellenforradalom” óta eltelt évek egyházpolitikájára vonatkozóan. A szerző vizsgálódása kiterjedt a régióban tevékenykedő valamennyi egyházra - történelmi és kisegyházra egyaránt de a térség felekezeti megoszlásából következően a legnagyobb figyelmet a római katolikus, a református és az evangélikus egyháznak szentelte. Mielőtt a szerző az egyes megyék egyházpolitikai küzdelmeit bemutatná, felvázolja azt a kontextust, amelyben mindez lezajlott. Bemutatja az 1956 novemberében hatalomra került új politikai vezetés viszonyulását az egyházakhoz - amely a korábbiakhoz képest inkább csak módszerváltásnak nevezhető. Továbbá azokat az egyházak autonómiáját durván sértő állami intézkedéseket, amelyeket azért foganatosított, hogy biztosítsa azok lojalitását az új hatalom iránt: többek között az 1956 októberében pozícióba került egyházi vezetők rendszerhűekkel való leváltásával. Az államszocialista korszak egyháztörténetét vizsgálók sokszor csak az állam és az egyházak küzdelmének egyházi áldozataira fókuszálnak. Bertalan Péter tényszerű közlése viszont nem rejti el azt a tényt sem, hogy az egyházak papjai, lelkészei, de leginkább vezetői közül sokan ebben a küzdelemben az állam támogatói voltak. A szerző azonban különbséget tesz azok között, akik egyházuk megmaradása érdekében kerestek modus vivendit, szemben a valódi kollaboránsokkal, akiket sokszor csak az egyéni érvényesülés hajtott, s akiket a politikai vezetés kiszolgálásában olykor a túlteljesítés jellemzett. A fejezet tehát annak a paradox helyzetnek a bemutatása, amikor egy ateista politikai hatalom államegyházakat kreál. Az általános egyházpolitikai kontextus megrajzolása után tér rá a szerző az egyes megyék vizsgálatára. Somogybán a restauráció kemény egyházellenes lépéseinek Badalik Bertalan veszprémi püspök még próbált ellenállni. A „reakciós” püspököt azonban 1957 augusztusában internálták. Utódja, Klempa Sándor általános helynök jóval együttműködőbb volt. Ettől kezdve egy egyházpolitikai játszma kezdődik Somogybán az ÁEH és az általa támogatott békepapok, az együttműködéstől elzárkózó „reakciós” papok, valamint a különböző érdekcsoportok között lavírozó helynök között. Zalában éltek legtovább az állami szervekben a sztálinista beidegződések: az egyházak tevékenységének megfigyelése és befolyásolása itt volt a legerősebb. A zalai szervek túlbuzgósága még akkor is megmaradt, amikor a legfelsőbb politikai vezetés már normalizálni igyekezett viszonyát az egyházakkal. Baranyában 1957-ben került a pécsi püspöki székbe a konzervatív Rogács Ferenc, aki következetesen szembeszállt az egyházi ügyekbe való minden állami beavatkozással. Magát „reakciós” papokkal vette körül, a békepapokat látványosan mellőzte. Bár szilárd ellenállása az ÁEH-t is zavarba ejtette, az egyenlőtlen felek küzdelmében hosszú távon nem lehetett esélye. A püspök fokozatosan elszigetelődött, a viszony az egyházmegye és az állam között feszültté vált. Utóda, Cserháti József káptalani helynök rugalmasabb politikával törekedett a kompromisszumra. Tolna - kevésbé frekventált terület lévén - nem volt drámai egyházpolitikai küzdelmek szinhelye. Jellemző, hogy az egyházellenes, a hitélet gyakorlását akadályozó egyházpolitikai lépések ellenére Tolnában maradt a legintenzívebb a vallásgyakorlás. Ennek magyarázata, hogy a megyében
