Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 2. szám - RECENZIÓK - Győri István: Calvin und Reformiertentum in Ungarn und Siebenbürgen
Recenziók 103 egyik szerkesztője. Az első témakör címe: Helvét hitvallás Magyarországon és Erdélyben. Két dolgozat foglalkozik Kálvin közvetlen hatásával és a helvét irány megerősödésével. Az egyik szerzője Jan-Andrea Bernhard svájci, a másiké Juhász Tamás erdélyi, de a két dolgozat éppen így egészíti ki egymást. A második témakör ezt a címet viseli: Nemzetiség és hitvallás. Az ide sorolt négy tanulmány szerzője és címe egy-egy nemzetiséghez kapcsolódva tárgyalja a kérdést. Szabó András általában foglalkozik a kálvinizmus és a nemzetiség összefüggéseivel a 16. századi, történelmi Magyarországon. Éva Kowalská a német és szlovák népcsoportnak a kálvini irányzattal szembeni részben elfogadó, részben elutasító magatartását elemzi. Ősz Sándor Előd erdélyi kutató a dél-erdélyi Hunyad-Zaránd megye példáján azt mutatja be, hogy milyen hatással volt az erdélyi románságra a reformáció terjedése. Végül Márta Fata, a kötet társszerkesztője a 18. századi dunántúli és délvidéki német telepítések példáján szemlélteti, hogy a török által felszabadított területekre érkező, részben lutheránus, részben református németek még színesebbé tették a Dunántúl és Bácska nemzetiségi térképét. 1726-tól egy császári rendelet már csak katolikus telepeseket engedett be az országba, de ezt megelőzően már több lutheránus és református falu alakult ki, majd a türelmi rendelet után a protestánsok betelepülése újabb lendületet vett. A harmadik fejezet A közvetítés útjai cím alatt azt szemlélteti néhány példával, hogy mely személyek és milyen intézmények játszottak szerepet abban, hogy Kálvin hatása érvényesülhetett. Viskolcz Noémi a gyulafehérváron felsőbb iskolát szervező német Bisterfeld szerepét mutatja be, Bozzay Réka pedig a Leidenben tanult peregrinus diákoknak az egyházi és a kulturális életben betöltött hatását ismerteti. A kollégiumok mint intézmények is hasonló közvetítő szerepet töltöttek be. Ebből a szempontból a debreceni kollégium jelentőségét Győri L. János, a nagyenyediét pedig Sípos Gábor méltatja. Végül Géra Eleonóra Erzsébet a pesti német református egyházközség karitatív intézményeinek példáján keresztül azt érzékelteti, hogy a 19. században kialakuló nagyváros lelki arculatának formálásában milyen jelentős szerepe volt a német belmissziói, karitatív szemlélet magyarországi adaptációjának. A kálvinizmus mint politikai tradíció? címet viseli a következő fejezet, és a cím végén álló kérdőjel azt is jelzi, hogy ez a megfogalmazás önmagában is kérdéseket vet fel. A nyugat-európai olvasó számára ez a rész bizonyára tartalmaz újszerű megállapításokat, hiszen a hitvallás és a nemzeti törekvések ilyen szintű összekapcsolódását valóban lehet magyar specifikumnak nevezni. A magyar olvasó számára első olvasásra ismerős gondolatok ezek, de az egyes résztanulmányok számunkra is érdekes részleteket hoznak elő. Szabó András Péter a Bocskai-szabadságharc legitimációját képező ellenállástanon belül a következő komponenseket mutatja ki: a természetjog, az Aranybullára való hivatkozás és végül a kálvini ellenállásjog, valamint a zsidó-magyar sorsközösség alapján megfogalmazódó, szinte messianisztikus lelkesedés. Szíjártó M. István azt mutatja be, hogy a 18. században hogyan fonódott egybe a rendi ellenállás és a reformátusság. „Kossuth - a magyarok Mózese” - ez a számunkra ismerős mondás a mottója Zakar Péter tanulmányának, amely az 1848/49-es szabadságharc idején, elsősorban a református igehirdetésekben megjelenő messianisztikus
