Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 2. szám - BESZÁMOLÓ - Bánkuti Gábor - Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs - Vértesi Lázár: A 20. századi egyház- és társadalomtörténet metszéspontjai. (Pécs, 2011. április 7-8.)
100 Egyháztörténeti S2emle XII/2 (2011) kettős kényszerében vergődő hierarchia túlélési és kommunikációs stratégiáit mutatta be. A véleményformálás és világmagyarázat kizárólagos igényével fellépő állampárt az állam és az egyház szétválasztásán túl sokkal inkább a társadalom és az - egyre inkább a hívő társadalom segítségére szoruló - egyház elválasztására törekedett. Bár a diktatúra a rendszerbe illeszkedés feltételéül lényegében az önkéntes aposztáziát szabta, és a klérust is termelési-politikai transzmissziós feladatok vállalására kényszerítette, a vallásbuzgalmi élet meghagyott fórumain (templom, körmenetek) a hívek aktivitása alig csökkent. Bögre Zsuzsanna, a PPKE docense a weberi értelemben vett vallási virtuozitás vagy társadalmi beilleszkedés kérdéskörét részletezte az 1950- ben feloszlatott szerzetesnővérek tapasztalatainak történetén keresztül. Előadásában azt vizsgálta, hogy a feloszlatás után minden hivatalos intézményes háttértől megfosztott szerzetesek számára milyen lehetőségek adódtak a „vallási virtualitás” megélésére. Ki járhatott jobban a cél szempontjából? Az a szerzetes, aki a diktatúrával szembeszállva újra próbálta építeni a szerzetesi élet kereteit, s a földalatti egyházban továbbélte szerzetesi életét, vagy az, aki tudomásul vette a megváltozott politikai feltételeket, s ahhoz alkalmazkodva próbálta hivatását megtartani? Kétféle magatartás- típust hasonlított össze a vallási virtualitás szempontjából. Az egyikben a börtönbe kerültek tapasztalatait követte nyomon, a másikban a munka világába rejtőzködő nővérek emlékeit idézte fel. Szintén traumatikus pontot érintett Ö. Kovács József, a KGRE docense A kollektivizálás mint egyháztörténet című előadásában. Az 1945 előtti gazdasági-társadalmi-politikai struktúrák és viselkedésformák hagyományos átörökítése az államosítás, a szovjetizálás miatt lehetetlenné vált. A lokális egyházi szerveződések a pártállami hatalom szemében utolsó meghódítandó, az egész országot behálózó ellenpolitikai egységképként jelentek meg, ezért azok kiiktatása, átalakítása a radikális társadalompolitika elemi érdeke volt. A problémafelvetés szintjén mutatott rá a papok és a hívek különböző módszerű (a folyamatos kriminalizálástól a kollaboráció- ig) állami ellenőrzésének társadalomtörténeti összefüggéseire, rámutatva, hogy a földek és az egykori parasztok téeszesítése egyben egy mindennapos „vallásháború” is volt az agitátorok, az érintett gazdák és természetesen a papok számára. A konferencia zárásaként Varga Szabolcs, a PPHF docense „Nincsen család, nincs ünnep” című előadásában a vallásosság változásának néhány szegmensét követte végig a 20. század második felében lezajlott magyaregregyi búcsúk vizsgálata segítségével. A 19. század közepétől spontán módon Mária-kegyhellyé vált Magyaregregy búcsúja a Völgység fontos ünnepévé vált, amelyre még a Dráván-túli területekről is érkeztek a hívek. Az előadó annak okait, hogy az egregyi búcsú az 1970-es évek elején mindinkább elvesztette szakrális jellegét, nem a kádári egyházpolitikában vélte felfedezni, hanem a téeszesítésben, a dűlőutak beszállásában, a paraszti életforma felszámolásában, a hagyományos családmodell szétesésében. A búcsújárási szokások megváltozásában szintén szerepet játszott a falusi lakosság kicserélődése, az 1960-as évektől az alföldi területekről, valamint a közeli Komlóról sokan költöztek Egregyre. Ők nem tartották be az addigi, szokásjogon alapuló rendet, ez gyengítette a falusi közösség megtartó erejét
