Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - RECENZIÓK - Simon Ervin: Szigeti Jenő: Egyházak - egy világ végén
Recenziók 187 követhető, logikus a kötet gondolatmenete: világosan kitetszik, hogy honnan, milyen lépcsőfokokon keresztül hova szeretne eljutni a szerző. Ez egy teológiai, történeti, közjogi, politikai és szociológiai szempontú közelítés a kisegyházi közösségek kapcsán. A gondolati ív, a leírtak egysége csak eztán bicsaklik meg, s válik kissé mozaikszerűvé a kötet. Egészen addig az az érzése támadhat az olvasónak - joggal -, mintha egy lépésről- lépésre haladó, jól megkonstruált monográfia egymásra és egymásból építkező fejezeteit olvasná. A megérlelt, megrostált eredményeket hozó első rész után utóbbi írások inkább a problémafelvetésről (a felekezetek egymással, az állammal, a társadalommal való helyes viszonya, a szerepek tisztázása), az elfogulatlan párbeszédek, szakmai alapú viták szükségességéről, a mindenkori kereszt(y)én(y) gyülekezeteknek modern korunkhoz való alkalmazkodási kényszeréről szólnak. Noha a szerző tanulmányokról, következésképpen tanulmánykötetről ír (7. p.), véleményem szerint nem állt tőle messze a monografikus koncepció, az egységben és egységként való láttatás igénye. Tulajdonképpen a középső tematikai egység (Történeti önismeretünk) első három fejezete nyújtja a legegységesebb képet. Ezt tekinthetjük a kötet gondolati magjának, legsikerültebb részének. Ugyanakkor éppen ezen írások esetében nem meglepő a kiváló szerkesztettség, a kerek egészként való megjelenés, ugyanis mindegyikben Szigeti Jenő egy-egy korábbi remek cikkét fedezhetjük fel lényegében változatlan újraközlésben. A szerző mindössze annyi változtatást eszközölt, hogy új, e kötet logikájába jobban illeszkedő címekkel látta el őket, valamint eddig nem használt alcímekkel belső tagolásukat hangsúlyosabbá tette. A változtatások egyébiránt egyáltalán nem indokolatlanok, sőt mondhatni igen szerencsés kézzel kivitelezte őket Szigeti Jenő, hiszen ezáltal megteremtette „eltérő korú” s különböző helyeken közölt tanulmányai zökkenőmentes összeillesztését. E tanulmányokhoz szervesen illeszkedik az Alapok egység két megelőző fejezete (Egyház - a társadalom bűvös hintáján; A szektákról - másképpen), melyek vallásszociológiai alapozásnak tekinthetők a történeti szekta-kérdéssel való ismerkedés előtt. Mint azt korábban már jeleztem, némi szerkezeti változtatás előnyére vált volna a könyvnek. A szakadár mozgalmak teológiai vizsgálata című részt például jó lett volna A szektákról - másképpen fejezet „vonzáskörzetében” elhelyezni, miután a teoretikus igény és a tematikus rokonság vitathatatlan. Összeillesztésük további folytonosságot kölcsönözhetett volna a tanulmánykötetnek. Néhány szóban érintsük a kötet formai kivitelezését! Sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy ez a könyv Achilles-sarka. S itt nem az egyszer-egyszer előforduló nyomtatási, helyesírási és tipográfiai hibákra gondolok, hanem a jegyzetkészítési technika szakszerűtlenségére. A végjegyzetek közlésére szinte kizárólag a könyv első felében található vallásszociológiai és történeti tanulmányok miatt volt szükség, ahol ez nyilvánvalóan elengedhetetlen. A többi irás esetében a műfaji sajátosságokból (is) adódóan nem kellett annyi hivatkozással élni. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy elegánsabb eljárás lett volna, ha annak az alig fél tucat citátumnak is a Jegyzetek címszó alatt szorítottak volna helyet s nem a
