Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - RECENZIÓK - Papp Ferenc: Tabor, James D.: Jézus-dinasztia
Recenziók 175 Krisztusa” között, ugyanakkor rámutat arra is, hogy az evangéliumokban Jézusra vonatkozó információk olyan emberektől származnak, akik egyrészt nem voltak Jézus közvetlen tanítványai, másrészt Jézus személyének jelentőségére vonatkozó nézeteiket alapvetően meghatározta feltétel nélküli hitük Jézus testi feltámadásában. A „történeti Jézus” alakjának felelevenítésére irányuló kísérlet sikere azon múlik, hogy a korai keresztény egyház megőrzött-e bármit is Jézus tényleges üzenetéből, és ha igen, hogyan lehet ezt a Jézus első tanítványai által átformált, netán kitalált örökségtől elkülöníteni. Számos kutató kétségbe vonja az ilyesfajta vállalkozások sikerét, azt állítva, hogy az Írások alapján csakis a „hit Krisztusának” megismerésére van lehetőségünk. Ugyanakkor valószínű, hogy a 4 evangélista egy már meglévő és viszonylag egységes hagyománykörre épített, amely jórészt azoktól a tanítványoktól származott, akik személyesen ismerték Jézust. Éppen ezért sok Szentírás-kutató vallja, hogy érdemes és fontos olyan részletek után kutatni, amelyek közvetlenül Jézus személyére vezethetők vissza, mert e kutatások segítségével össze lehet gyűjteni a ténylegesen Jézustól származó legfontosabb mondásokat, amelyek tanításai lényegét képviselik, és egyúttal arra is választ adnak, hogyan látta Jézus önmagát. A legmélyrehatóbb és a legszélesebb nyilvánosságot kapott kutatási program, amely a Jézusnak tulajdonítható mondások azonosítását tűzte ki célul, a „Jézus Szeminárium” tevékenységéhez fűződik. Az Egyesült Államokban működő Westar Institute nevű kutatócsoport tagjai igen alapos vizsgálatnak vetették alá a 4 evangéliumban és a Tamás gnosztikus evan-géliumában Jézusnak tulajdonított kijelentéseket. Kutatásaik eredményeit összegző kiadványaikban (1990-1993) a Jézusnak tulajdonított kijelentések 2 %-át minden valószínűség szerint eredetinek, 14 %-át pedig valószínűleg eredetinek minősítettek. A szeminárium munkája és eredményei sok vitát váltottak ki, de kétséges, hogy a Jézus életét és tetteit igazolni hivatott „hiteles” bizonyítékok megszerzésére irányuló bármely kísérletet valaha is egységesen ítélné meg a tudományos világ. Megállapításuk szerint tehát az evangéliumokban Jézusnak tulajdonítható szavak mindössze 16 %-át lehet bármilyen szempontból hitelesnek tekinteni. Ezek után nem meglepő, hogy a Szeminárium egyes kutatói meglehetősen kevés elfogadható bizonyítékot találtak arra, hogy Jézus valóban Isten Fiának, Messiásnak, csodatevőnek, hitgyógyítónak vagy az apokalipszis prófétájának tartotta volna magát, ahogyan azt az evangéliumok szerzői állítják róla. A vallástudományi megközelítések legfontosabb feladatának azt tekintik, hogy mindenfajta teológiai kontextusból kiemelve meghatározzák a történelmi Jézus alakját, és bebizonyítsák: Jézus a valóságban csupán egy radikális társadalmi reformokat követelő forradalmár volt. Tipikus példája ennek James Tabor Jézus-monográfiája. Sok bibliakutató azonban megelégszik azzal a kijelentéssel, hogy igen nehéz megállapítani: vajon az evangéliumokban feldolgozott hagyomány mely elemei vezethetők vissza közvetlenül Jézus alakjára és tevékenységére. A Szeminárium egyoldalúsága épp abban mutatkozott meg, hogy kizárólag formalista-kritikai, azaz irodalmi elemzésekre szorítkoztak, s nem számoltak sem a zsidó kulturális örökséggel, sem a régészeti vagy szociológiai kutatások eredményeivel.
