Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ozsváth Judit: Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának tevékenysége Márton Áron és György Lajos elnöksége idején

134 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) Szent Vince konferenciák szegénysegítő akciójának keretében.3» A szociális csoport életre hívása után a tanárjelöltek csoportjának megszervezése következett, mely a Majláth-Kör történetében a legerősebb formációnak számított. Ennek munkásságára alább részletességgel kitérek. Rajtuk kívül meglehetősen élénk tevékenységet folytatott a természettudományi szeminárium is, melynek tagjai természettudományos műveltségük fogyatékosságát önképző munka útján kívánták kiegészíteni. „Egyrészt, mert némelyek a természettudományok megállapításait játsszák ki a katolikus világnézetük ellen, másrészt látták azt, hogy a legműveltebb körök is mennyire tájékozatlanok a tudományos kérdésekben. E gondolat hozta létre a Majláth-Kör természettudományi szemináriumát. A természettudományt, mint a világ anyagi valóságainak leghivatottabb magyarázóját organikus egységként illesztették be világnézetükbe. Vitáik érdekes tanulsága az volt, hogy a legmodernebb természettudományi eredmények sem állanak ellentétben a keresztény világnézettel és vallásfilozófiával.”32 A Majláth-Kör keretében kisebbségjogi bizottság is tevékenykedett, a rendszeresített összejövetelek alkalmával dr. Paál Árpád a székely autonómiatervezetet tanulmányozta, és a kisebbségek gazdasági védelméről, az államszuverinitás korlátozhatóságáról, valamint a nemzetiségi bevallás szabadságának büntetőjogi védelméről (Fogarasi Géza, Princz János) szervezett előadásokat. Az említetteken kívül az orvostanhallgatók is szemináriumba tömörültek. A Majláth-Kör keretében művészeti, és a moldvai és csángók életét bemutató előadásokat is szerveztek, volt sportszakosztályuk és énekkaruk is.» A Majláth-Kör több külföldi diákegyesülettel is kapcsolatban állott. Legjobb viszonyt a Francia Diákszövetséggel (Fédération Francaise des Étudiants Catholiques) ápolt, részt vett annak kongresszusain és diákcsere- programot épített ki vele. De egyesületük élénk kapcsolatai által másféle tanulmányutakra, kongresszusokra is kijutottak a kolozsvári magyar katolikus ifjak. 34 * 31 * 33 34 foglalt a keresztény világnézetek a Quadragesimo Anno lapjain egybefoglalt szociális és gazdasági tételei mellett. Munkaterve szerint a szervezet tagjainak alapos szociológiai kiképzést akar adni s ugyanakkor propagatív munkára is vállalkozik a röpiratok kiadásával. A gyakorlatban pedig megkezdi Kolozsvár külvárosi területein a keresztény munkásszervezést s a karácsonyi szünet idején a csíki fiatalság beszervezését végzi.” Erdélyi Lapok, 1932. október. 259. p. 31 Vő. Erdélyi Fiatalok, 1932. 6. sz. 115. p. 3= Tennészettudományi Szeminárium. In: Erdélyi Tudósitó, 1933. 5. sz. 295. p. 33 Vö.: Kelemen Béla titkári jelentése a Majláth-Kör 1934/35. évi munkájáról. 1935. május 26. - EKSL. IV. 4/b. 408. d. 3170/1932. alapszám, 1304/1935. sz.; Héjjá Albert ifjúsági prézesnek a Státus Igazgatótanácsa részére készített munkaterv-vázlata. 1936. október 9. - EKSL. IV. 4/b. 408. d. 3170/1932. alapszám, 2347/1936. sz. 34 Vö.: Venczel József és Heszke Béla jelentése az 1933. június 25. és július 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom