Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bitskey István - Tasi Réka - Csorba Dávid: "Homályban és tükör-által". Barokk kori prédikátorok az isteni természetről
103 „Homályban és tükör-által” „Kicsoda hág fel nekünk az égbe?” A Szentháromság szubsztanciáját illető dogmatikai kérdésben a katolikus és a protestáns fél közt egyetértés uralkodott a barokk korban. A Keresztúri Bíró Pálnak tulajdonított Meny ország ki nyittatott Edgjetlen-egy Szoros kapuja című, nagy sikert megért bibliai loci communes az üdvösségre vezérlő eszközöket vitatta, de nem a tételt, miszerint: „Az égj meg oszolhatatlan Isteni természetben töb személyek vadnak.”26 Akivel a tantételek szembeállíthatók voltak, azok éppen a protestáns felekezet táborát gyengítették. A 17. század olyan nevezetes herezisekről tud, mint Arminius remonstráns nézetei Németalföldön vagy az infralapsarius irányba nyitó saumur-i Amyraut tanai, kiknek a kegyelmi kiválasztással (predestináció) kapcsolatos 5-5 pontja az Isten-képet rombolta. Az addigi középkori filozófiai világképet megbontó Descartes, majd Hobbes, illetve Spinoza emberképe szintén az emberi szabad akarat kérdéseit értelmezte tovább, analóg módon erősítve a fentiek téziseit. Míg az előbbi teológiai és filozófiai rendszerek racionalizálták az Isten mindenhatóságát, addig egyes kegyességi irányzatok, így az antinomisták (anabaptisták, kvékerek) a Szent Lélek szerepét abszolutizálták.2? És mindemellett ebben a században számolni kellett az iszlám és az ateizmus terjedésével is. A 17. század végére, mire Magyarországon véget értek a protestáns gyászévtized üldöztetései, majd a török elleni felszabadító háborúk, és megszűnt az esély az önálló állami létre, nem maradt erő a felekezeti polémiára sem. Debreceni Ember Pál Szent Siklus (Kolozsvár, 1700) című prédikációs kötete eklatáns példája ennek a századfordulós forrongó korhangulatnak és az eklektikus teológiai körképnek. Az egyházi év ünnepköre szerint hét nagy szakaszra osztott beszédek - nem véletlenül - utolsó csoportjának utolsó prédikációját (textusa: íJn 5,7-8.) vesszük jelenleg szemügyre.28 A pünkösdről szóló 8. beszéd előtt külön fohász áll, mely rámutat a csoda és azt leíró fogalmi nyelv közt feszülő ambivalenciára: „Oh én lelki szemeim világosítója, tudatlanságimnak oktatója, Isten mélységeinek visgálója, Sz. Lélek áldott Isten! Légy segítséggel! világosítsd-meg elmémet, hadd érthessem ’s láthassam a’ te titkaidat, arisztotelizmusról tett megállapításaival: Oláh Szabolcs: Az individuális feletti értelemkonstrukció szerepe Bán Imre stílusfogalmában. In: Szerep és közeg: Medialitás a magyar kultúratudományok 20. századi történetében. Szerk.: OLÁH Szabolcs - Simon Attila - Szirák Péter. Bp., 2006. 26 Meny ország ki nyittatott Edgjetlen-egy Szoros kapuja. Várad, 1656. (RMR. I. 915.) Sajtó alá rend.: FEKETE CSABA. In: Apáczai Csere János, 1625-1659. Szerk.: Király László. Bp., 1975. (Studia Ecclesiastica, N. S. Egyháztörténeti Tanulmányok, 1.) 67. p. (7. tézis.); recepciójához ld.: RMNy. 2102. 27 CZEGLE IMRE: A „szövetség-teológia” jelentősége a XVII. század gondolkodásában. In: TheológiaiSzemle, 1976.10. sz. (továbbiakban: CZEGLE, 1976.) 12. p. 28 Debreceni Ember Pál: Innepi ajándékul az Isten Satoraba fel-vitetett Szent Siklus. Kolozsvár, 1700. (RMK. I. 1556.) (továbbiakban: Debreceni Ember, 1700.) VII/XI. préd., 468-475. p.
