Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: Egy több évszázados református "ároni ház": a Dávidházy család története
Egy több évszázados református „ároni ház” 9 előrelépés volt-e egyáltalán. A magyar református egyház egyik legszomorúbb korszakában lépett ugyanis egyházi szolgálatra. A török alóli felszabadító háború vége felé a katolizációt célul kitűző Habsburg-kormányzat és a katolikus klérus igen szorongatott helyzetbe hozta a református egyházat, a legrosszabb körülmények közé pedig, részben a bécsi udvarhoz való földrajzi közelsége miatt is, pont a Dunántúl nyugati részén élő protestánsok kerültek. A vallásgyakorlat jogának korlátozását az Őrségben is megérezték. A környék artikuláris helye, ahol nyilvános vallásgyakorlatot engedtek, Felsőőr és Becsvölgye volt. A református gyülekezetek a katolikus egyház fennhatósága alá kerültek, és az egyházlátogatást is a katolikus esperesek, prépostok vagy püspökök végezték el, amely felmérte a gyülekezet körülményeit és gyakran még a lelkészt is vizsgáztatta. Viszont éppen egy ilyen, Kazó István prépost által 1698-ban elvégzett egyházlátogatásnak köszönhetjük, hogy a Dávidházy I. Mihály lelkészsége idejéből van némi képünk Kerkáskápolna gyülekezetének helyzetéről.»1 A gyülekezet ekkor színmagyar és református, egy leányegyházközség, Szata tartozott hozzá. Egy kis zsúpfedeles fakápolnájuk volt a kerkáskápolnaiaknak. Iskolával még ekkor nem rendelkezett a falu. Dávidházy I. Mihályról azt tudjuk meg, hogy Kerkáskápolnáról származott, és „syntaxist tanult”.»2 Az utóbbi információ azért érdekes, mert a syntaxist végző tanulók az akkori iskolarendszerben még csupán alig a felénél tartottak a képzés elvégzésének, és ezzel a lelkészi szolgálatra alkalmassá válásnak.»» Elképzelhető ezért, hogy Dávidházy I. Mihály talán nem is teljes jogú lelkész volt, hanem a korszakban gyakran előforduló lévita»4. Ennek azonban ellentmond az, hogy teljes jogú lelkészként kezelték, egyházi gyűléseken is részt vehetett, az 1708-as egyházlátogatás alkalmával pedig „minister ecclesiae”-nek nevezték. Az akkori válságos helyzetben feltehetően hiányos képzettségűek is lelkészek lehettek, ha egyéb tekintetben megállták a helyüket. 1654 óta ugyanis nincs adat arról, hogy Kerkáskápolnának saját lelkésze lett volna,»» és elképzelhető, hogy ezen akartak változtatni úgy, hogy a helybéli, értelmesnek látszó fiút, * 33 34 35 »* A jegyzőkönyv Kerkáskápolnára vonatkozó szövegét magyarul közli: PATAKY, 1992. 210-211. p. »2 A protestáns iskolákban az osztályokat aszerint nevezték el, hogy a latin nyelv elsajátításában milyen szinten álltak, a syntaxist tanulók a latin mondattannal foglalkoztak. 33 A pápai kollégiumban 1718-ban a syntaxisták fölött még a poeta osztály volt a gimnáziumi tagozaton, és csak utánuk jöttek a felső tagozat diákjai, az un. tógátusok (azok öltötték fel a tógát, akik egyházi pályára készültek), akik a felsőbb osztályok elvégzése után lelkészek vagy tanárok lehettek. Vö. A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861. Szerk.: KÖBLÖS JÓZSEF. Pápa, 2006. (Pápai Református Gyűjtemények kiadványai, Forrásközlések 9.) (továbbiakban: KÖBLÖS, 2006.) 30-36. p. 34 A lévita nem teljes jogú lelkipásztor, a szórványgyülekezetekbe küldték ki őket, vagy pedig ott szolgáltak, ahol lelkészt tilos volt alkalmazni. Az igehirdetést és temetést elvégezhette, ám a szentségeket már nem szolgáltathatta ki. Vö. ZovÁNYl JENŐ: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk.: Ladányi Sándor. Bp., 1977. (továbbiakban: Zoványi, 1977.) 371. p. 35 Pataky, 1992. 214. p.
