Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - RECENZIÓK - Móré Tünde: Medgyesi Pál redivivus. Tanulmányok a 17. századi puritanizmusról
Recenziók 159 a magyar kulturális viszonyokhoz, emiatt írta át prédikációkká, amely révén jelentősen megrövidült a szöveg. A tanulmány szerzője kiemeli, hogy megváltozott a prédikációk elnevezése (tanúság), amely szintén a puritánus igehirdetési gyakorlathoz kapcsolja a gyűjteményt, utalva arra, hogy a hangsúly a tanításra és applikálására került. A cikk zárásában Győri L. János kitér a feltehető célközönségre, valamint arra, hogy Medgyesi Praxis pietatis-ának szövegjellemzőiből következően Drégelypalánki ususai közül elmarad a cáfoló haszon. Cserei Mihály Praxis piefafis-olvasatát elemzi esettanulmányában Tóth Zsombor, több olvasás-, és írásantropológiai kérdésre választ keresve. (Usus doctrinae: Cserei Mihály Praxis pietatis olvasata.) A szerző körüljárja Cserei olvasási és írási szokásait, és arra következtet, hogy mindkettőhöz praktikus és reprezentációs funkció is társult, valamint, hogy „a szöveg olvasásának és írásának hagyományos fogalma és gyakorlata helyett inkább mediális transzformációkon keresztül megvalósuló szövegperformanciáról lehetne beszélni”. (211. p.) Tóth Zsombor hangsúlyozza Cserei vallásos szövegeinek folytonosságát, „amelynek nyomán rekonstruálható az a kegyességi reprezentációs folyamat, amely egész életét lefedi” (213. p.), illetve a Praxis pietatisban kiemelt locusok elemzésével igazolja a vallásos kétség- beesés jelentkezését Cserei életében. Tanulmánya konklúziójában arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet, hogy a kegyességgyakorlás fogalma értelmezhető szöveghasználati módként is. A Praxis pietatis mellett Medgyesi másik kiemelkedő hatástörténettel rendelkező munkája a Doce nos orare, quin et praedicare című homiletikai kézikönyv, amelyet részletesen elemzett korábbi monográfiájában Bartók István.3 Most a magyar retorikai terminológia kialakulását vázolja fel a latin és a népnyelv viszonyának szemszögéből Terminusok és szakkifejezések: Medgyesi Pál és a magyar tudományos műnyelv című tanulmányában. Az 1650-ben megjelent tankönyv „kétélű tőr” képét jáija körül Oláh Szabolcs, Ebeling teológiai hermeneutikája segítségével. (A meghirdetett ige mediális és hermeneutikai szerepe az önmegértésben. A kétélű tőr képzete Medgyesi Pál 1650-es tankönyvében.) Az isteni szó meghirdetésében rejlő hermeneutikai probléma felől közelít Medgyesi homiletikai művéhez, abban látva a teológiai feladatát, hogy „azt a nyelvet keresi, amely képes meghirdetni és jelenvalóvá tenni Isten igéjét”. (67. p.) Általában az egyházkormányzat és Medgyesi Pál kapcsolatát feszegetik a Dialogus politico-ecclesiasticus-sza\ foglalkozó kutatók. Szabadi István is ezt a művet állítja a diskurzus középpontjába tanulmányában, a presbitériumok meghonosodásának felvázolása során. (Medgyesi Pál az egyházkormányzatról.) 3 Bartók István: „Sokkal magyarabbul szólhatnánk és írhatnánk”. Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630-1700 között. Bp., 1998.
