Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Udvarvölgyi Zsolt: A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988)
A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988) 139 6. A Magyar Iszlám Közösség kijelenti, hogy a magyarországi muzulmánokat a világon élő valamennyi muzulmánnal hit és szeretetközösség kapcsolja össze. Ennek szellemében az Iszlám Közösség maga is részét képezi a muzulmán világnak. 7A kölcsönös megbecsülés és tisztelet jegyében az Iszlám Közösség kész kapcsolatokat tartani más hazai egyházakkal, így kész hazai és külföldi ökumenikus kapcsolatok kiépítésére. 8. A Magyar Iszlám Közösség jogosult saját hatáskörében kapcsolatot tartani különböző muzulmán és nem muzulmán egyházi szervezetekkel. 9A Magyar Iszlám Közösség minden olyan nemzetközi kongresszuson, találkozón is be kívánja tölteni Allahtól rendelt küldetését, melyek alapeszméi nem mondanak ellent az Ünnepélyes Nyilatkozat gondolatainak. ío. A Magyar Iszlám Közösség a Magyar Népköztársaság iránti megbecsüléssel fogadja az ország Alkotmányában lefektetett lelkiismereti és vallásszabadság lehetőségeit. A Közösség kötelességének tekinti, hogy magyar állampolgár tagjai az Alkotmányban előírt kötelezettségeknek tegyenek eleget, a külföldi hívők pedig az abban lefektetett téziseket tartsák tiszteletben, azokkal szemben ne lépjenek fel. A Magyar Iszlám Közösség kapcsolatai a Magyar Népköztársaság kormányával és vezető szerveivel a kölcsönös bizalmon és megbecsülésen alapulnak, szándéka a jövőben is a jó kapcsolatok megőrzése. II. fejezet A Magyar Iszlám Közösség szervezeti felépítése 11. A Közösség szervezeti felépítése igyekszik mindig ahhoz az optimális esethez közelíteni, melyben a tőle elvárt vallási, kulturális és egyéb funkciót a legmagasabb szinten képes ellátni. Ezért az elképzelt szervezeti felépítés kisebb változtatásának jogát fenntartjuk. 12 12. A muzulmán hitvallásúak Magyarországon belül három főbb körzetben gyakorolják hitüket: Budapesten, Pécsett és Szentendrén. A pécsi és szentendrei hívők a budapesti vezetés irányítása alatt állnak.