Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Udvarvölgyi Zsolt: A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988)
A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988) 137 3. A Magyar Iszlám Közösség nyilatkozata Ünnepélyes Nyilatkozat A Magyar Iszlám Közösség köszönetét fejezi ki a Magyar Népköztársaság kormányának és vezető szerveinek azért, hogy számára működési lehetőséget adott. Az Iszlám Közösség vallja, hogy Allahtól rendelt feladata az ige hirdetése mellett az iszlám kultúra terjesztése, valamint minden olyan feladat ellátása, amely Magyarország népe és az emberiség javát szolgálja. Az Iszlám Közösség kifejezi együttműködési szándékát azokkal a szervekkel, vallásokkal, felekezetekkel, melyek célja az előbbiekkel megegyezik. Az Iszlám Közösség minden felfogáshoz barátilag közeledik, amely a szeretet, a béke és a törvényesség talaján nyilvánul meg, elítéli a faji, vallási és a nemzetek közötti megkülönböztetést. Az Iszlám Közösség biztosítja a Magyar Népköztársaság kormányát, hogy hatályos törvényeit és egyéb jogszabályait betartja, működését azok keretei között gyakorolja. Az Iszlám Közösség kijelenti, hogy kapcsolatai a Magyar Népköztársaság vezető szerveivel, hatóságaival a kölcsönös bizalmon és megbecsülésen alapulnak, bár megközelítéseik módjai különböznek, de céljaik közösek. A közös célok megvalósulása érdekében az Iszlám Közösség vallási és kulturális feladatán túl vállalja, hogy betölti a híd szerepét Magyarország és az iszlám országok között. Az Iszlám Közösség minden olyan kijelentéstől, cselekedettől elhatárolja magát, amely az Ünnepélyes Nyilatkozat gondolataival nem hangzik egybe. 4. A Magyar Iszlám Közösség működési szabályzata A Mindenható és Könyörületes Allah nevében A Magyar Iszlám Közösség működési alapelvei I. Fejezet Általános alapelvek 1. Hivatkozással a Magyar Népköztársaság Alkotmánya 63. szakaszának 1. bekezdésére, ill. az 1916/XVII. sz. törvénycikkre, mely utóbbi hatályával az iszlám vallást Magyarországon törvényesen elismert vallásnak nyilvánították, valamint arra, hogy a fenti törvényen és az 1895/XLIII. sz. törvényen alapulva - melyet az 1947. évi XXXIII. te. 2. szakasza továbbra is érvényben tartott - 1931. aug. 2-án megalakult a