Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"

106

Egyháztörténeti Szemle Xl/4 (2010)

„Mindig fájdalmas egy közösségnek éppúgy, mint az addigi vezetőnek: elszakadni, hogy felnőtté, azzá váljanak, amire Isten hívja őket. De elengedhetetlenül fontos. Nem lehetek sem mérce, sem cél, hanem ha elláttam egy szolgálatot, akkor figyelnem kell, mire szélit tovább az Úr. A főiskolára, ill. papnevelő intézetbe való behelyezésem elején tette a BM az utolsó (igen durva) kísérletet, hogy beszervezzen. Amikor erre határozottan nemet mondtam, megfenyegettek ugyan, de ennek nem volt szerepe a távolmaradásban. Udvardy püspök határozott rendelkezése volt: egészen a szemináriumi és főiskolai feladatomnak éljek. Soha nem jártam vissza előző helyemre nosztalgiázni: az Úr ide küldött, s itt vagyok.”

E fejleménytől függetlenül a szegedi lelkiség a 8o-as években több szinten és több központban is zajló, rendkívül termékeny második virágkorát élte. Ebben az időszakban minden szegedi plébánián fellendülés volt tapasztalható, ám az újszegedi plébánia ezen belül is Kiss Imre lelki-szellemi irányításával és a Fokoláre-nak köszönhetően rendkívül pezsgő ifjúsági élet helyszíne lett, kb. 40-50 egyetemistával- főiskolással. A gitáros zenekar is újjáalakult; működésük és az életigés evangelizáció közvetlenségével az idősebb hívek közül is vonzott néhányat a lelkiségbe. Tari István másfél évi katonai szolgálata után 1984- ben hazatérve így jellemzi az ottani helyzetet:

,Akkor Kiss Imre Újszegeden már nagyon beerősített, és magához vonzotta a Szeged környéki Fokoláre-szimpatizánsokat, tehát akik akartak életigét élni. Hittanközösség címszó alatt a szerda esti hittancsoportban a fiatalokat gyűjtötte össze, vasárnap este pedig az elkötelezettebbeket [...], végül is baráti közösséggé váltunk, mert Imre, akiről tudta, hogy benne van a mozgalomban, és éli az életigét, azt kicsit korábbra hívta, mint amikor a hittanóra kezdődött, és ővelük próbálta aztán fellelkesíteni a többieket, akik nem voltak életigések vagy csak úgy bevetődtek a templomba, vagy hittanórákra, mondjuk egyetemistákat, hogy azoknak is tudjanak adni valami pluszt, valami melegséget. Azt a szeretetet, amit egy órával korábban magunkra hangoltunk, vittük tovább a hittanközösségbe, vagy a misékre.”

Tari István egy évvel később megnősült, és részben az ő, részben egy barátnő hívására, felesége, Erika is elkezdett járni a hittancsoportba.

„Erika kezdetben nem tudta pontosan, mi ez, de érezte, hogy itt olyan lelki többletet kap, amit máshol nem, és egyáltalán, nagyon jól érezte magát, mint mindenki. Imre látta, hogy itt egy új arc, már háromszor eljött, a templomban is ott volt - tehát odaült mellé, és mondta neki, hogy nézd, itt van egy életige, próbáld ezt élni és elmélyíteni otthon. O így cserkészte be az újonnan érkezőket.”