Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - Fazekas Csaba: Gergely Jenő (1944-2009)
Gergely [enő (1944-2009) 5 laszai1 2 mai szemmel olvasva már a történetírói ars poetica megnyilvánulásának tűnnek, bár talán ő nem annak szánta. Például amikor arról beszélt, hogy mindenkor könnyen és gyorsan, jó értelemben vett megszállottsággal írt, hozzátéve: „Számomra a munka és a szórakozás egyet jelent, az oktatás - kutatás - publikálás nem terhes és végeláthatatlan robot volt és ma sem az, hanem »létezési forma«.” Tegyük hozzá: az bizony. A „micsoda az egyháztörténetírás?” szakmánkban lépten- nyomon felbukkanó kérdésére is követendő példát adott: „Engem az egyház, mint társadalomtörténeti, művelődéstörténeti intézmény érdekelt és érdekel. Nem teológiai tudományként akartam művelni az egyháztörténetet, hanem a köztörténet egyik fontos területeként.”'- - Hiszen a történész számára az egyházak, vallásfelekezetek nem önmagukban álló, befelé néző, hanem épp az őket körülvevő társadalommal, közélettel folyamatosan interakcióiban lévő közösségek illetve intézmények. Mint mondta, két dologgal folyton konfrontálódott munkássága során: a hagyományos, „antiklerikális” szemlélettel, illetve az egy- háziassággal, melyről így szólt: „A másik a hívő, magukat »hivatalosnak« valló egyháztörténészek által nem egyszer képviselt apológia, amely nem tolerálja az objektív kritikát sem, és úgy véli, autentikus egyháztörténetet csak az egyházban élő hívő írhat, hiszen az egyháztörténet a teológiai tudományok része és nem a köztörténet egyik ága.” Vagy a történeti dokumentumokhoz való viszonya kapcsán: „Szerintem a források »saját kezű« feltárása és ismerete nélkül a történetírás talajtalanná válik, a levegőben »lebeg« és ürügyet adhat múló teóriák megfogalmazásának.” További idézetek citálása helyett hadd kérjem az Olvasót, szánjon pár percet Gergely Jenő munkásságának méltatására, e sajátos „ars poetica” elolvasására és végiggondolására. Az említett 65. születésnapot köszöntő kötet részére írt gondolataimat alig egy évvel ezelőtt így fejeztem be: „Tisztelt Professzor Úr! Kedves Jenő! Példát mutattál tartalomban és formában, »mit?«-ben és »hogyan?«-ban egyaránt, fogadd érte köszönetem. Remélem, nem bántalak meg, ha e kerek évfordulón nemcsak Neked kívánok sok boldog születésnapot, hanem magunknak is még sok Gergely Jenővel töltött évet. Valami azt súgja, tudunk még Tőled tanulni, és én bizony még sokáig szeretnék is...” Tanítványok tudják csak megérteni a szomorúságot, amikor konstatálom, hogy ez utóbbi reményemet a Gondviselés 1 Korall, 2005. 21-22. sz. 176-179. p. 2 Máskor „egyházias” egyháztörténetírói állásponttal polemizálva így fogalmazott: „Az egyháztörténelmet művelők - és azon kívüliek - abban mégis egyetértenek, hogy az egyháztörténet mint teológiai diszciplína sem képzelhető el a laikus történettudomány objektív szempontjainak és módszereinek alkalmazása nélkül. [...] Az egyház önmagában mint olyan vizsgálható és vizsgálandó, de az egyház a mindenkori társadalomban volt, van és lesz, amely rányomja bélyegét erre az intézményre épp úgy, mint a vallásra, anélkül, hogy örök lényegét, üzenetét megváltoztatná.” Gergely JenŐ: A Prohászka-kutatásról. In: Távlatok, 2001. 51. sz. 116-117. p.
