Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csíki Tamás: Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban a két világháború között
Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban 55 ződést ’23-ban írták alá,43 ami az egyház heves tiltakozását váltotta ki. Hanauer püspök a népjóléti miniszternek írt levelében, mondandója nyomatékosítására, a szegényház hosszú történetét foglalja össze: „eszméje” Grassalkovich (II.) Antaltól származik, aki az 1770-ben kelt végrendeletében 12 szegény gondozását határozta el.44 S bár a szegényház ekkor nem épült meg, az uradalom a járandóságaikat folytonosan fizette, miként azt az 1838-as canonica visitatio igazolja. A herceg fia, (III.) Antal 1841-ben halt meg, a szegényházat egy évvel később özvegye, Esterházy Leopoldina építtette (ezáltal „teljessé téve apósának végrendeletét”). Egyébként pedig sem a végrendeletben, sem az egyházlátogatási jegyzőkönyvben nincs nyoma, hogy a szegényház az uradalom munkaképtelenné vált cselédjei számára szolgál, s ezt a „jelenlegi és az előbbi plébánosok is tanúsítják”. Mindezek alapján - szögezi le Hanauer - „tény, hogy az épület 1842 óta a gödöllői plébános felügyelete alatt álló, az uradalom által fenntartott katolikus szegényház volt”, melybe a lelkész vette fel a 12 ápoltat. A püspök végül a bérleti szerződés felbontását és az alapítók szándékának érvényesítését kérte, már csak azért is, mert „nem nézhetem szó nélkül, hogy egy katolikus intézmény ebből a jellegéből egészen kivetkőzi essék”. A kegyúr álláspontját, az 1890-es évek eleji rendeletre utalva, a jogügyi igazgatóság foglalta össze. A menedékház özv. Grassalkovich (III.) Antalné szóbeli rendelkezésére, nem alapítványi, hanem a birtok céljait szolgáló intézményként épült (az 1771-es végrendelettel kapcsolatba nem hozható), azt az igazgatóság felügyeli. Ezért, ha a rendeltetését a „kor igényeinek megfelelően” betölteni nem tudja, a minisztérium bármikor megszüntetheti. Az 1838-as canonica visitatio szerint az uradalom valóban 12 koldust látott el ruházattal és „zsolddal” (ezt a lelkész osztotta ki), amiért cserében a templomot takarították, és a bejáratánál könyöradományokat gyűjthettek. A segélyezés szokása azonban az új tulajdonos (a kincstár) számára nem kötelező, azt legfeljebb kegyelemből és ideiglenesen folytatta tovább. A váci püspök akarata ezúttal nem érvényesült, az épületet néhány évig a Stefánia használta, majd 1929-ben, miután a járási egészségházba költözött, a bérletet felmondta. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, miként említettük, kísérletet tett a szegénygondozás újjáélesztésére, ezt azonban az uradalom elutasította.« Ezek az események a szegényellátás másfél évszázados helyi történetének néhány mozzanatát jelzik. Az 1771-ben 12 koldus segélyezéséről végrendelkező Grassalkovich (II.) Antalt, miként az 1842-ben sze- * 44 45 43 Eszerint az uradalom évi 10 korona bérleti díjat kap, a szegények gondozása vagy községi ápolásának megszervezése a Stefánia kötelessége. Czitó Győző emellett azt javasolta, hogy a csecsemővédő otthonba elsősorban a cselédeket vagy azok hozzátartozóit vegyék fel. 44 A püspök ennek szövegét is idézi: „Gödöllőn 12 koldusnak évente 12 ft. és 12 kila búza adassák, és ez angária fizetessék. Minden második évben egyenlő ruházat adassék nekik.” 45 MOL. K184. 3489. cs. 5. t. 46028/1930.
