Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szűcs Zoltán Gábor: "Hogy Isten Fijai légyünk". Egy református köznemes élete halottbúcsúztatók tükrében

60

Egyháztörténcti Szemle XI/3 (2010)

bőltsességben ’s kegyességben, tehetségeink pallérozásában, ’s egész természetünk tökéletesítésében”, lényegében a 18. század morálfilozófiájának, morálteológiájának, természeti teológiájának diskurzusaiból meríti legfőbb összetevőit, amelynek párhuzamai éppúgy megtalálhatók Christian Wolff, mint Szentgyörgyi István írásaiban.26 *

Somosi szövege elsősorban az „élet betséről”, az egyénnek a halálhoz való viszonyáról szól, de éppen azért, mert szövegének értelmét az imént felidézett tágabb kontextusokban nyeri, érdemes lehet egy pillanatra még felidézni azt a kérdést, miként viszonyulhatott ez a fajta gondolkodás társadalmi-politikai kérdésekhez. Erre kétféle válasz is adható, egyfelől, Somosi szövege tökéletesen beleillik abba a sorba, amelyben a megholt, Szemere Albert nemzedéke a 18. század végének radikális, felforgató mozgalmaira és a francia forradalomra reflektált. Ez a fajta természetjogi gondolkodás ugyanis a világot alapvetően jól elrendezettnek, a morális rend legitimitását pedig az örökkévalósághoz kötöttnek látta. Nem véletlenül operáltak a forradalom-ellenes röpira- tok olyan gyakran ezzel a fajta természetjogi fogalmi apparátussal, ezért hivatkoztak a forradalom vallás-ellenességére, ezért állították szembe az ember valódi, erkölcsi szabadságát a külsődleges szabadsággal, ezért írták le az evilági javak megszerzésében megnyilvánuló egyenlőségi igényeket alapvetően elhibázottnak. Olyan érvek voltak ezek ugyanis, amelyek a kor embere számára otthonosak, ismerősek, s egészen más összefüggések révén amúgy is elismertnek számítottak.2? Nem árt felidéznünk, hogy éppen Szemere Albert volt az, aki jó harminc évvel korábban, 1794-ben egy ilyen, protestáns szellemiségű német nyelvű röpiratot fordíttatott le és nyomtattatott ki, saját szavaival:

26 „54. § Perfectio sui ipsius aliorumque est finis naturae humanae conveniens. Etenim lex naturae nos obligat ad perfectionem nostram aliorumque promovendam (§. 152. 223 Part. I Phil, pract. univ.). Quamobrem cum naturae nostrae conveniat, ad quod lex naturae nos obligat (§. 188. Part. I. J Phil, pract. univ.); directio actionum ad nostram aliorumque perfectionem est naturae nostrae conveniens. Enimvero perfectio sui ipsius aliorum actionus humanarum finis est (§. 28). Est igitur finis naturae humanae conveniens.” Wolff, Christian: Philosophia moralis sive Ethica. Halle, 1750. 40-41. p. „§. 149. Sumamus tantisper, quod suo loco demonstrabitur, dari certam normam, cui nostrae appetitiones actionesque conformari debeant, ad hoc, ut sint rectae; deinde vim appetendi & libertatem habituali sua perfectione instructam concipiamus: nanciscimur inde generalem ideam virtutis moralis quae consistit in habitu rectarum apperitionum, electionum & actionum. Culmen hoc est perfectionis, quam humanae vires capiunt, ad quam ipsi habitus intellectuales dirigendi sunt.” Szentgyörgyi István: Theologia naturalis. Pozsony-Kassa, 1784. 127-128. p.

2? Tóth Ferenc már idézett Keresztyén erköltstudományának Elöljáró beszéde explicit módon is tárgyalja ezt a kapcsolatot, mondván: „Úgy áll a’ státus boldogsága a’ jó Erkőltsön, mint az Épület a’ maga Oszlopain”. Tóth, 1817. X. p. Szerinte az erkölcstudomány „nem tsak jó Keresztyéneket, hanem jó polgárokat is” nevel. Tóth, 1817. XI. p.