Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bartucz Mariann: "Minek a pap az ország gyűlésében?" Antiklerikális iratok az 1790/91-es országgyűlésen
„Minek a pap a2 ország gyűlésében?” 17 gúnyversek céltáblája volt. Állítólag Oliviero Carafa kardinális volt az, aki 1501. április 25-én, Szent Márk napján, miután a Palazzo Braschi - ma Orsini palota - oldalán felállíttatta, egy olyan ünnepséget szervezett, amelynek során a szobrot tógába öltöztették, és latin epigrammákat szegeztek rá. Hamarosan a szoborra már olyan élcelődő írásokat is rátettek, amelyek a pápa, illetve annak udvara ellen irányultak. De ki is volt Pasquino, akiró'l a szobor a nevét kapta? Állítólag egy 16. század közepén élt szabó, aki arról volt nevezetes, hogy éles nyelvével folyamatosan szidta elsősorban az egyháziakat, a pápai udvart. Bármilyen anti- klerikális szóbeszéd keringett, azt mindig neki tulajdonították. A szobor, amely nevét viseli halála előtt nem sokkal került a térre, és amikor meghalt - mivel az alkotás a műhelyétől nem messze állt -, azt végül róla nevezték el, a környék lakói pedig saját, névtelen és szatirikus írásaikat függesztették a szobor mellkasára az éj leple alatt. A fentiek alapján kissé nehézkes megállapítani, hogy maga a pasquillus elnevezés honnan is származik, egy azonban elég valószínű, méghozzá az, hogy ilyen jellegű írásokat már évszázadok óta ismertek. Magyarországon az első olyan mű, amelyet ténylegesen pasquillusnak és nem gúnyos versnek neveztek, 1616-ban jelent meg, a második 1621- ben. Ez Bethlen Gábor és udvara ellen íródott már magyar nyelven. Tartalmilag ekkor még inkább kollektív jellegűek voltak, csak később váltak személyeskedővé.26 Ezen írások sajátosságaihoz tartozik az alkalomszerűség, illetve valamilyen érzelmi telítettség, amely inkább negatív indulatot jelent, nemhiába nevezzük őket gúnyverseknek. íróik túlnyomórészt névtelenségbe burkolóztak, bár a 18. század végén egyre több olyan esettel találkozhatunk, ahol nyomon követhető a szerző, sőt néha még a nyomdász is. A röpirat és pasquillus közötti fő különbség abban fedezhető fel, hogy amíg az utóbbiak kizárólag verses formában íródtak, a röpiratok inkább egy-egy hosszabb eszmefuttatást vittek végig gyakran gúnyos, de nem verssorokra tagolt formában. Az 1790/91. évi országgyűlés bővelkedett efféle művekben, és természetesen nem csupán vallási vonatkozású pamfletek terjedtek el. Ugyanúgy találhatunk követeket, kiemelkedő személyeket, az uralkodót vagy az idegenutánzást csúfoló írásokat is, az utóbbiak, amint olvashattuk, olykor elég megmosolyogtatóak. Ezek a versek nem csak gúnyolódnak, hanem olykor javaslatokat is tartalmaznak, több kérdésre is megoldást keresve: hogyan lehet az államélet szinte minden szintjébe beavatkozó klerikusokat, de elsősorban a titokban még mindig tevékenykedő jezsuitákat visszaszorítani? Hogyan lehet a papságot az országgyűlésről kizárni? Mi a teendő az egyházi vagyonnal? Hogyan lehet a klerikusok kezéből teljesen kivenni az oktatást? Kutatásaim során összesen négy személy pasquillusait, röpiratait vizsgáltam meg részletesebben, ebből három a katolikus klérus ellen támadt - a már említett gróf Fekete János, Trenk Frigyes, Laczkovics János -, a negyedikben viszont Szaitz Leó, pap lévén ezekre a sérel26 Varga, 1963.290-291. p.
