Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hajdú Vera: Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere az Ad Amicum című elégiája alapján
Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere 57 kedhettek meg Makóval. A rend eltörlése előtti három évben Görcben a mathesist tanította, s ugyanitt halt meg. Személyében egy újabb tudós, kortárs jezsuitát ismerünk meg, akit, ahogy azt már az előzőekben is láttuk, Makó csak közvetve, a művén keresztül említett meg versében. A 113. sor Hymenaee szava az ő írására utal: Hymen Austriae. Friz jelentősebb darabjai drámák, közülük a leghíresebb a Zrinyius ad Szigethum. Comoedia a rhetoribus Posonii acta. Viennae, 1738. Ebbe az utolsó korszakba tehát, Metastasio kivételével, olyan rendtársakat sorolhatunk, akik a tudományoknak szentelték életüket, de emellett irodalmi tevékenységük is említésre méltó. A jezsuitáknak azt a sokoldalú életét élték, amit maga Makó is, ezért méltán emeli ki őket versében, s lát magához hasonló alkotókat bennük. Összegzés A dolgozat középpontjában Makó Pál, a költő és az ő latin nyelvű elégiaköltészete áll, illetve egyetlen, sok szempontból ars poeticának tekinthető verse, az Ad Amicum Musis mitioribus operam navantem. A jezsuita Makó élete jelentős részét matematika- és fizikatanítással töltötte, ami mellett írói tevékenységet fejtett ki. Megjelent munkái két részre oszthatóak: tudományos és irodalmi írásokra. Makó versei négy kiadást éltek meg, illetve fennmaradt két kéziratos kötete. Ezek legnagyobb részben ugyanazt a huszonhét elégiát tartalmazzák, mégsem ismétlései egymásnak, ugyanis szerzőjük folyton csiszolta, alakította verseit és köteteinek struktúráját is, amire kitűnő bizonyíték a dolgozatban szereplő verse. Makó ebben a versében sorakoztatta fel legpontosabban azokat a szerzőket, akiket olvasásra és követésre méltónak tartott, illetve akiket maga is példaképnek tekintett. Az általa megnevezett szerzők egy része antik költő és drámaíró, műveiknek használata mindennaposnak volt mondható az 1700-as években. Másik részük jezsuita rendtárs volt. Az utóbbiak munkássága ma már kevéssé ismert, de a 18. században nagy népszerűségnek örvendtek, a rend iskoláiban ismerték és használták műveiket. A világi szerzők alkotják a harmadik csoportot: szintén neves írók, költők voltak Makó korában. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy Makó olyan szerzőket használt fel művei megírásakor - és ajánlja őket a költőtársaknak is használatra -, akik saját korában széles körökben ismertek voltak, mivel az iskolák jelentős része jezsuita irányítás alatt állt, és a diákok ezeken a poétákon nevelkedtek. Általánosságban is igaz lehet tehát, hogy a 18. század versírói gyakorlatát rájuk alapozták, verseik szolgáltattak anyagot egy „új” költemény megszületéséhez. Mutatja ez a tény azt is, hogy a korban még nem fektettek hangsúlyt az eredetiség kérdésére, témákat, sorokat, szókapcsolatokat átvenni egy neves költőtől pedig dicsőségnek számított. Az Ad Amicum című vers a versírás hosszas folyamatát tálja elénk, azt, hogy milyen állomásokon megy át egy vers, míg elnyeri végleges formáját. Témáját tekintve költői elmélkedés, ars poetica. Ebben a korban már nem ragaszkodtak a vallási témákhoz, a mindennapi élet
