Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 1. szám - DISPUTA - Őze Sándor: Még egyszer a ferencesekről. Válasz Szabó András: A magyarországi reformáció kezdete és az átmeneti korszak a reformátorok életútjának tükrében című cikkére

Még egyszer a ferencesekről 133 kerülhet sor. Szabó Andrásnak, mint tanszékvezető professzornak és egyetemi vezetőnek erre nagy lehetőségei vannak. A szerző az elmúlt húsz év kutatása során bizonyára már építette ezt a bázist, és új adatso­rokat fogunk látni tőle. Míg azonban várakozunk a „Szabó” elkészültére, addig is, használ­juk a „Zoványit”, amely az ETE ökumenikus szerzőgárdájának 100-120 évvel ezelőtti pozitivista kutatásaira épült, annak minden hibájával és szemléleti túlhaladottságával együtt, ahogyan ezt tette Horváth János, Szakály Ferenc és Szűcs Jenő is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom