Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kárpáti Zoltán Endre: A pálos rend elleni 1951-es koncepciós per formálása és előzményeinek bemutatása

110 Egyháztörténeti Szemle Xl/1 (2010) Tóth Illéssel kapcsolatban említést érdemel, hogy Szilágyi Andrea ellene irányuló feljelentését követően121 Kiss László is feljelentette 1946. július 1-én.122 * 124 Ennek tulajdonítható, hogy gyilkosságokban való részesség gyanújával őrizetbe került, de néhány heti vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték.123 Ezt úgy tudta elérni, hogy P. Vezér Fe- rencre terhelő vallomást tett124 és az egyik orosz tisztet megveszteget­te.11^ Amennyiben P. Bolyós Ákos értesülései helytállóak, akkor Tóth Illésnek, - aki P. Vezér egyik helyettese volt a polgárőrségben - kö­szönhető az atya közvetlen meggyanúsítása. Az 1946. november 15-én lefolytatott gyanúsított kihallgatáson azt is elmondta, hogy ő maga is a Kommunista Párt tagja, ezért az ellene felhozott vádak alaptalanok.126 Sokan választottak ilyen túlélési stratégiákat. Ennek tükrében nem meglepő, hogy végül Szilágyi Andreát „erkölcsileg és politikailag meg­bízhatatlannak”, még a feljelentésében szereplő Tóth Illést, - aki nagy valószínűséggel bárki ellen vallott már ekkor is, csakhogy saját magát tisztázza - „baloldali pártba tartozó, demokratikus gondolkodású” személyként kezelték.12? Mentségére szolgáljon az emberi természet gyöngesége mellett, az ÁVH lélekgyilkos munkamódszere, amely soka­kat megalkuvóvá alakított. Tóth későbbi befolyásolásában szerepet játszott, hogy elhitették vele azt a koholmányt, hogy felesége és P. Ve­zér között szerelmi viszony volt. Ez gyűlöletet váltott ki belőle és - amint a fogdaügynöke jelenti - sokat beszélt róla.128 Az ÁVH célja ez volt, a megosztás és az igazság elhomályosítása, amit az emberek fo­lyamatos manipulálásával értek el. 121 ÁBTL. 3.1. 9. V-966 / 1-3. p. 122 ÁBTL. 3. 1. 9. V-966 / 4. p. [Kiss László, aki a pálosszentkúti MKP vezető helyettese volt ebben az időben, Tarjányinétól értesült arról, hogy Fekete János részese volt egy orosz meggyilkolásának. Mivel viszonyt folytatott Tarjányinéval, beható információkhoz jutott bizonyos tevékenységekről, amit felhasznált, mert Fekete Jánossal ellenséges kapcsolatban volt - olvas­ható a Historia Domus Szentkútiensis-ben. így került szóba Tóth Illés és P. Vezér Ferenc, mint a polgárőrség vezetője.] 123 ÁBTL. 3.1. 9. V-966 / 5. p. 124 Historia Domus. 1946. július. 125 ÁBTL. 3.1. 9. V-966 / 13. p. 126 ÁBTL. 3.1. 9. V-966 / 6-7. p. 127 ÁBTL. 3.1. 9. V-966 / 9-10. p. 128 ÁBTL. 3.1. 9. V-96674 / 4 / 11-12. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom