Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hegyi Ádám: A gályarab lelkészek bejegyzései Johann Heinrich Fries (1639-1718) albumában: magyarországi diákok Bázelben és Zürichben 1677 és 1720 között

10

Egyháztörténeti Szemle XI/1 (2010)

Kárpát-medencéből Svájcba többnyire tanulni vagy a vallási kapcsolatokat ápolni mentek a fiatalok, de alig fordult elő, hogy egy évben ket- ten-hárman is valamelyik helvét városban tartózkodtak volna.4 Ilyen sokan egyszerre legközelebb csak a 18. század közepén fordultak ismét elő: 1760-ban például Bázelben, Bernben, Genfben és Zürichben összesen 25 magyarországi iratkozott be valamelyik felsőoktatási intézményben

A királyi Magyarországon az 1670-es évekre kimondottan megerősödött a protestánsüldözés, amely összekapcsolódott a Habsburg uralkodó központosító törekvéseivel. Méreteit és hatását tekintve az úgynevezett gályarabper volt ennek a csúcspontja: 1674-ben Pozsonyban több száz protestáns lelkészt idéztek bíróság elé és kollektíván felség- árulással vádolták meg őket. A lelkészek három megoldás közül választhattak: vagy lemondanak lelkészi hivatalukról, vagy külföldi száműzetésbe mennek, vagy áttérnek a római katolikus hitre. A vádlottak többsége elfogadta a feltételeket, de néhány tucat lelkész nem volt hajlandó erre. Az ellenállók sorsa gályarabság lett az Adriai-tengeren, amelyből holland és svájci segítséggel 1676-ban szabadultak meg.4 5 6 *

Zürich vezető szerepet vállalt a gályarabok megsegítésében, ugyanis a svájci protestáns kantonok pénzgyűjtő akciójában irányító szerepet játszott, majd ezt követően a gályarab-lelkészek további sorsáról is gondoskodott: befogadta az összes üldözöttet és biztosította ellátásukat is. Ráadásul Zürichben nem csak a gályáról, hanem néhány börtönből szabadult protestáns lelkész is menedéket talált. A menekültek fele mintegy másfél évig maradt itt, míg a többiek Európa protestáns államaiban tettek hivatalos látogatásokat. 1677-ben az egykori elítéltek egy része hazatérhetett hazájába.?

Zürichnek és a protestáns kantonoknak a gályarabok támogatásában nyújtott segítségét illetően a történelmi kutatások nagyon sok forrást ismernek.8 Ezek közül - a mennyiséget tekintve — Zürichben ma4 DezsÉnyi Béla: Magyarország és Svájc. Bp., 1946. 58-75. p.; Hegyi, 2003. 15-18. p.

5 Hegyi, 2003. 55-56., 72., 83., 86., 97. p. Az adattár megjelenése óta újabb diákok kerültek elő, akik Svájcban tanultak, ezért az itt közölt adatokba már az új személyeket is beleszámoltuk.

6 B orus, József: Die Befreiung der ungarischen Galeerensklaven - Admiral Michiel de Ruyter. In: Reformation und Gegenreformation im Panno- nischen Raum. Hrsg.: Reingrabner, Gustav - Schlag, Gerald. Eisenstadt, 1999. 243-256. p.; A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete. Szerk.: Markai, László. Bp., 1976. (továbbiakban: Makrai, 1976.) 7-23. p.; S. Varga, 2002.11-12., 19-23. p.

? Zsindely, 1978. 120-128. p.; Häne, J.: Die Befreiung ungarischer Prädikanten von den Galeeren in Neapel und ihr Aufenthalt in Zürich (1675-1677). In: Zürcher Taschenbuch, 1904. (továbbiakban: Häne, 1904.) 158-164. p.

8 A forráskiadások összefoglalását adja: Bujtás László: A megszabadítással kapcsolatos holland vonatkozású levelek a gályarab prédikátorok levéltárában (1676). In: Lymbus, 2005. 79-93. p.