Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Patton Gábor: A bajcsi pálos kolostor Baranya megyében
48 Egyháztörténeti Szemle X/3 (2009) Zenfalva, más néven Boldogasszonyfalva ma már a horvát területen lévő Marijancival azonosítható. Még szintén 1476-ban Villányi Márton ellen is panaszt emelnek a pálosok, mivel birtokaikat el akarja foglalni. Mátyás király 1483-ban megerősíti a szerzetet Tótfalu birtokában, amelyet Garai Jób végrendelete folytán birtokolnak. 1505-ben Keserű István egy rétet ajándékoz a Szegletföld nevű szigeten. Ennek a pontos helyét nem sikerült lokalizálnunk, talán a Dráva, vagy valamelyik mellékága által körülvett terület.« Domonkos bajcsi prior 1514-ben rögzítette a Tótfaluban lakó jobbágyaik és colonusaik kötelezettségeit. A jobbágyoknak egy napot kellett dolgozniuk a püspök itteni szőlőiben, és családjukkal együtt két napig szüretelni. Ezt a szolgáltatást a püspök a tizeden felül kapta. A szántóföldi munkájuk a háromnyomásos gazdálkodás időrendjét vetítik elénk. Az állattartásukra utal, hogy juhot, bárányt és csirkét szolgáltattak. Nagyobb igavonó állataik is voltak, de nem túl sok mivel a prior feltételezi, hogy nem minden egésztelkes jobbágynak van kocsija és azt vonó jószága. A jobbágyoknak sok fuvarozási kötelezettségük is volt: állatokat és más szerzetesi javakat bárhova kellett szállítaniuk. Karácsony táján pedig a környező erdőkből egy szekér fát tartoztak összegyűjteni és a kolostor elé vinni. Munkájukat a prior és a püspöki famulus is számon tarthatta, így tehát a kolostor elöljárója kapcsolódott a püspöki igazgatási szervezethez. Tótfaluban a jobbágyokon kívül colonusok is éltek, akik viszont jóval szorosabban kapcsolódtak a kolostorhoz. Ennek egyik jele, hogy a szerzetesekhez hasonlóan böjtölniük is kellett. Volt pénzbeli kötelezettségük is és a „szerzetesi házak” után, amelyekben laktak szántót kellett művelniük. A szőlőművelés igen jelentős lehetett, a püspöki szőlők mellett szerzetesi szőlők is lehettek. Knapp Éva jól elemezte, hogy mivel a kolostorok birtokai elég szűk földrajzi körben helyezkedtek el, nem volt szükség külön felügyelő, irányító rétegre. Távolabbi birtoktesteken pedig ilyen részletes adatokról az okleveles anyag nem tájékoztat.* 16 Az általunk ismert utolsó nagyobb birtok, amellyel a bajcsi pálosok gyarapodnak Vék falu volt. Ezt Perényi Imre özvegye adta a rendnek 1525-ben naponta mondandó szentmisékért. A szerzetesek itt zárt gazdasági egységet kaptak, falusias jellegű településsel. Az oklevél szerint művelt szántók, művelésre alkalmas de még be nem fogott területek: rétek, legelők, erdők, berkek és az előhegy szőlői is itt helyezkedtek el. A halászó helyeket, malmokat, folyókat az oklevél külön is kiemeli. Vék falu nem Bajcs közelében feküdt, mint ahogy azt Knapp Éva feltételezte, hanem sokkal délebbre, ma már horvát területen: Csabagát és ‘5 DAP, 1975. 3-4. p.; Németh, 1900. 85-86. p.; Györffy, 1987. 288-89. 316. 373. p. CsÁNKl, 1894. 488. 520. p.; Reuter Camillo: Gyűjtés Baranya megye középkori településtörténetének adattárához. In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. (1969-70) Pécs, 1970. (továbbiakban: Reuter, 1970.) 147. p. „Régsződ” helynév adatait hozza Egerág és Diósviszló térképeiről, véleménye szerint „további felderítést kívánó magyar helynév”. 16 Knapp, 1994. 80. 99-100. p.
