Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNY - Forgó András: "... rediit tamen vacuus...". Egyházegyesítési kísérlet a 17. század utolsó évtizedében

98

Egyháztörténeti Szemle X/1 (2009)

kintetben a zsidó sabbath modelljét - egészen vasárnap késó' estig tartotta és tartatta meg családjával és cselédeivel az ünnepet, sokszor bizony szó szerint a végkimerülésig.21

A korai Amerika puritán rigorózumaihoz képest a mi Martonfalvi Györgyünk, aki valóságos puritán Mózesként menekítette át híveit 1660-ban a török megszállás alá került Nagyváradról Debrecenbe, sokkal szerényebb elvárásokkal és dörgedelmekkel állt elő Keresztyéni Inneplés címen megjelentetett prédikációjában, mint új-angliai pályatársai. Igehirdetése első részében azokat feddi, akik a sátoros ünnepek alkalmával mértéken felül piperészkednek, vasárnap viszont szedett- vedett ruhában keresik fel Isten házát, s a zsidó vallásban gyökeredző sabbath előtti ételkészítés parancsát sem követik, sőt, a piacon falatoz- gatnak ezt-azt, megtörve így az ünnep szentségét. Eszerint vétkeznek mindazok: „2.) A ki a három nagy innepekre nagy szorgalmatossággal készíttetvén az új ruhákat, de Vasárnap csak mi rongyban is megjelennek az Úrnak előtte. 3.) A kik az 3 innepekre sok, és a’kitűl lehet friss ételt italt készítenek, s el-is készítenek, de Vasárnapra nem annyira; mert akkor a piaczon is elég ételt szerezhet az ember; jóllehet erőssen meg-parancsolta vala régen Isten, hogy ki ki a szombat előtt készítsen magának ételt.”22

Martonfalvi ugyan nem beszél olyan nyíltan a prédikáció alatt alvókról, mint az angolszász dokumentumokban tapasztalhattuk, de azért nagyon diplomatikusan ő is megközelíti ezt a témát, gunyorosan a templom padjaiba hanyatló kényelmesekre célozva. Méghozzá fokozottan hatásos, dialogizáló formában: „Kérdés: Miért könyöröghetett Ezékiás fekve, Illés pedig leülve? Felelet: mert Ezékiás beteg volt, Illyés pedig fáradt, de te az Ur házában se beteg nem vagy, se fáradt nem vagy.”23 Martonfalvi vasárnapi puritán illemtana - az igehirdetés csúcspontján - jóval szelidebb ugyan, mint új-angliai szolgatársáé, a két elvárás-felsorolásban azonban vannak rokon vonások. Ő ugyan nem tiltja a sétát, a gyermeknek adott anyai csókot, arra viszont határozottan figyelmeztet: a lélek vasárnapi öltözékét ki-ki tartsa magán az istentiszteletet megelőzően, s azt követően se merüljön el a profán, konyhától a pénzesládikáig vezető világ dolgaiban: „A templomban indulásodkor 1.) ne gondolkodgyál arról, ki marad otthon, mit főznek ebédre... v. Az Istennek házából a magad házához menvén ne fuss mindgyárt istállódban, kertedben, szomszédodban, konyhádra, ne fakaggy ki morgolódásra, pénz számlálásra, s a többi, hanem csendes és a Templomból haza hozott buzgó szívvel ülly le házadban...”24

Összefoglalva: az angolszász világ puritánjainak - különösen is az új-angliaiaknak - vasárnapi világa lényegesen szigorúbb, szabályozottabb volt, mint minden hatalomtól távoli, magyar hittestvéreiké. Az

21 Morse Earle, 1974. 253. p.

22 Martonfalvi György: Keresztyéni inneplés. Debrecen, 1663. A 4r. (RMKI. 1001.)

23 Uo. B 2v.

24 Uo. B 3r.