Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNY - Béres Gyula: A tornai főesperesek, 1273-1776.

38 Egyháztörténeti Szemle X/l (2009) sült meg.42 1672-ben a kurucok a somodi templom szobrait, feszületét, oltárát a falu piacán nagy gúnyolódások közepette felégették. Tornán feldúlták a templomot és a plébániát, három katolikus papot pedig fogságba vetettek.43 Szelepcsényi György prímás, valamint a jezsuiták térítésének eredményeként a század végére a katolicizmus is kezdte visszaszerezni régi pozícióit. Az 1681-es törvények értelmében a Felvi­déken a templomok, iskolák, paplakok azon felekezetek tulajdonában maradtak, melyek azt használták.44 Továbbá a törvény megtiltotta a templomfoglalásokat.45 Mindezek együttesen járultak hozzá, hogy a több mint száz évig tartó szembenállás enyhült és a helyzet kezdett normalizálódni. A Rákóczi-szabadságharc alatt már van adat működő katolikus plébániáról. A kurucok 1705-ben elfoglalták a jabloncai és szögligeti parasztok hét templomát, szántóit és rétjeit. Győri Mátyás tornai alesperes, bódvaszilasi plébános levélben kérte azok visszaszolgáltatá­sát a fejedelemtől. Később elrendelték az elfoglalt javak és templomok visszaszolgáltatását.46 1733-ban Torna vármegyében 5 katolikus plébá­nia volt a megyei összeírás szerint.47 1776-tól a főesperesség leválasztva az esztergomi érsekségtől a rozsnyói püspökség részét képezte az alábbi plébániákkal: 1. Almás, 2. Barakony, 3. Barka, 4. Falucska, 5. Hárskút, 6. Hidvégardó, 7. Horváti, 8. Szilas, 9. Torna.48 * 43 44 45 * 47 48 42 EF, 2000.1.19-20. p. 43 Pauler Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben. II-III. In: Századok, 1869. 85-97- P-, 91-92. p­44 Ld. 1681/26. te. 12. §, 19. §. 45 Ld. 1681/26. te. 22. §. 45 Segesváry Viktor: Református prédikátorok Rákóczi Ferenc szabadsághar­cának idején. Hága, 2005. 20. p. 47 Telgárti Lipót: Adatok a rozsnyói püspöki megye történetéhez. In: Magyar Sión, 1863. 748-755- P-, 750. p­48 Borovi, 2000.181. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom