Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: A forradalmi változások és a magyarországi egyházmegyék álláspontjának hatása az erdélyi római katolikus egyházmegyére 1848-ban
A forradalmi változások és a magyarországi egyházmegyék 37 lyeken nincsenek értelmes és jóakaratú felvilágosítói”. A forradalmi kormány érezte, hogy az állami konszolidációban a legerősebb támasza az Egyház lehet, akinek a szószékről elmondott szavára odafigyelnek az emberek.6 * Ez a megosztott erdélyi társadalom mindinkább szükségessé tette a kapcsolattartást a polgári kormányzat részéről az egyházak vezetőivel. Az együttműködés feltételezte a kompromisszumkészséget úgy az egyházak, mint a polgári kormányzat részéről. Ez a forradalom kezdetén mindenképp megfigyelhető. Egyházi oldalról azzal, hogy lemondtak a tizedről, az államvallási státuszról, és beleegyeztek a főkegyúri jognak a polgári kormányzat általi gyakorlati érvényesítésébe; az adott körülmények között hozzájárultak az aligha elkerülhető változásokhoz. A polgári átalakulást végigvivő és elekor a kormányrúdhoz került liberális reformelit számára ugyanis a vallásszabadság, a közteherviselés valamint a patronátusi jogoknak a polgári kormányzat befolyásával való érvényesítése magától értetődő volt az új berendezkedésben. Azaz az országgyűlésen jelen volt papi követek részben kényszerből, részben belátásból - segíteni akai-ván az új helyzetben az egyház céljait - elsősorban egyházuk ésszerű érdekeit követték, amikor lemondtak korábbi előjogaikról. Ez felfogható úgy, hogy a klérus szükségből erényt csinált.? A másik oldal, a liberális reformelit részéről is megnyilvánult bizonyos mértékű gyakorlati kompromisszumkészség. Ugyanis a tizedről való lemondás kapcsán az alsópapságnak juttatandó — Kossuth által felvetett — kárpótlás illetve az egyházak költségeinek állami vállalása szembeállni látszott a liberálisok céljaival. Ennek megvilágítását segíti Kossuth Lajos egy 1871-es visszaemlékezése, amely ugyan elsősorban a vallási egyenlőségre vonatkozik, de közvetve e kérdésre is feleletet adhat. A teljes vallási egyenlőség megvalósítására az utolsó rendi országgyűlésen két lehetőség kínálkozott. Az állam vagy egyik egyháznak sem ad semmit - így például az elvesztett tized után a rászorulóknak megfelelő ellátást illetve működési költségeikre fedezetet -, vagy minden vallásfelekezet vallási és iskolai szükségleteit biztosítja. Kossuth is, követvén a liberális elvi álláspontot, az alternatíva első felét tartja helyesnek. Ám mindjárt hozzáteszi: „Meg voltunk róla győződve, hogyha a vallásfelekezetek közti egyenlőségnek ezt a módját hozzuk akkor indítványba, oly megkérlelhetetlen harcot és háborút idézhettünk volna elé, s oly hatalmas segéderőt kergettünk volna a hazánk szabadsága bécsi ellenségeinek karjai közé, hogy az egész átalakulási munka veszélyeztetve lett volna. Nem mertük tenni.”8 Azaz a liberális reformerek vezéralakja az egyházzal kapcsolatos bármilyen jellegű anyagi támogatást elvi engedményként értelmezett, ami a korábbi országgyűlé6 Meszlényi Antal: A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben. Bp., 1928. (továbbiakban: Meszlényi, 1928.) 38. p. ? Sarnyai Csaba Máté: A katolikus papság és a politika: 1848 tavaszán. In: Vigília, 1998.10. sz. (továbbiakban: Sarnyai, 1998.) 740. p. 8 A haza, az egyház és a trón érdekében. A magyar katolikus egyház 1848- 1849-ben. Szerk.: Elmer István. Bp., 1999. (továbbiakban: Elmer, 1999.) 12. p.
