Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tabajdi Gábor: A III/III. Csoportfőnökség egyházi elhárító tisztjei a Kádár-korszakban
106 Egyháztörténeti Szemle X/3 (2009) légió”10 tagjaiból került ki, azaz már 1956 előtt is az államvédelemnél szolgált. A szabadságharc leverése után ugyanis a politikai rendőrség komoly utánpótlási problémákkal küzdött. Az egykori ÁVH-sok pedig rövid időn belül a Kádár-rezsim biztos támaszának bizonyultak.11 Az állomány állandósága ugyanakkor „szakmai” szempontból is indokolt volt, hiszen a nagy munkával kiépített hálózati kapcsolatok működtetését csak így lehetett biztosítani. A kiöregedő állomány utánpótlásának biztosítása a BM alacsony presztízse és a magas követelmények miatt a hetvenes években sem volt egyszerű. Azonban az új nyomozók felvételét az is sürgette, hogy az évtized elején elfogadott szolgálati törvény és az ehhez kapcsoló nyugdíj-rendelkezések miatt megkezdődött az „ÁVH-s korosztály” nyugdíjba vonulása.12 így a hetvenes évek első felében generációváltás zajlott le az egész csoportfőnökségen. Az egyházak 1956 utáni újbóli megtörésében főszerepet játszó káderek helyét fiatal, már a Kádár-rendszerben szocializálódott állambiztonságiak vették át. Az újonnan érkezők szociológiai jellemzőit vizsgálva továbbra is jellemző maradt, hogy elsősorban olyanok jelentkeztek, akik számára a belügyi karrier szociális szempontból előrelépést jelentett. Ráadásul a politikai rendőrségen továbbélő származási kritériumoknak megfelelően szinte kizárólag munkás szülők gyermekei voltak. A túlnyomórészt alacsony sorból származó belügyesek tanulmányaik során technikumi, ritkábban szakközépiskolai szintű képzettséget szereztek. (A leggyakoribb végzettség a gépipari technikus volt.) Egy-két esetet leszámítva az érettségit és a további képesítéseket hosszas, felnőttkori képzések útján szerezték meg. Az egyházi elhárításra került újoncokra szinte kivétel nélkül valamelyik fegyveres szervnél (Munkásőrség, Kormányőrség, Néphadsereg) esetleg a rendőrségnél figyeltek fel. Ezt követően a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után 28-30 évesen kerültek kinevezésre.^ 10 Bikki István: A politikai rendőrség újjászervezése, 1956-1962. In: Rubicon, 2002. 6-7. sz. 36-40. p.; Kajári Erzsébet: Két 1958-as dokumentum a politikai nyomozó szervek tevékenységéről. In: Évkönyv VII. Szerk.: Rainer M. János - Standeisky Éva. Bp., 1999. 61-94. P-; Baráth Magdolna: A Belügyminisztérium „megtisztítása” a volt ÁVH-soktól, 1956-1962. In: Uo. 95- 108. p.; Ungváry Krisztián - Tabajdi Gábor: Elbocsátott légió? A BM állambiztonsági testületének személyi állománya, 1956-1963. In: Belügyi Szemle, 2006. 10. sz. 5-33. p. 11 Erről részletesen ld.: Szakolczai Attila: A fegyveres erőszakszervezetek restaurálása 1956-1957 fordulóján. In: Évkönyv VII. Szerk.: Rainer M. János - Standeisky Éva. Bp., 1999.18-60. p. 12 A generációváltás folyamata (összhangban a hetvenes évek elején történt kisebb átszervezésekkel) jól nyomon követhető a belügyi pártiratokban és az állambiztonság tagjainak fogyatéki anyagaiban. *3 Ez a tézis az eddig feltárt 35 személyi (fogyatéki) anyag alapján fogalmazható meg.
