Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNY - Gyulai Éva: A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században

A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században I. 21 akkor könyörgést is tartalmazott Jézushoz, kegyelmét elnyerendő, és a hívő, illetve embertársai végső haláltusájában való segítségéért; azaz egy imát kellett a belépéskor elmondani. A 17. század végén alakult rozsnyói kongregációba is hasonló aján­lással léptek be a jezsuiták templomába járó katolikusok.-w A rozsnyói fogadalomból is kiderül, a társaság egyik fontos célja volt a másokért való imádság, hogy a társulat tagjai áhítatgyakorlatukkal megszabadít­sák a katolikus híveket a purgatóriumi szenvedésektől. A Báthori Zsófia által alapított, s a Rákócziak temetkezőhelyének szánt kassai jezsuita templomban az Agonia Társulatnak nem volt külön oltára, ünnepein a főoltárt díszítették fel, s a társulatba való felvétel igen egyszerűen zaj­lott, a jezsuita praeses elmondta a társaság szabályait, tagjainak köte­lességeit, a szertartások rendjét, majd a jelentkező elimádkozta az ,Ajánlás Jézushoz” c. imát, ezután beírták nevét a Társaság díszköny- vébe.s0 Az ajánlást a kassaiak 1724-ben nyomtatott társulati könyve is tartalmazza, jórészt ugyanazokkal a szavakkal, amelyek már az 1686. évi nagyszombati szöveget is alkották.51 Az ungvári társulatba hasonló, 49 * 49 ,A béajánlásnak formulája, mellyel a Halálra vált úr Jesus congregatiojában adják magokat az hívek: Uram, Jesus Christus, élő istennek Sz. Fia, ki e vi­lágnak váltságáért hat órakor a keresztfára feszíttettél, ecettel és epével itat­tál, s a halállal tusakodván, a te drágalátos lelkedet Sz. Atyádnak ajánlád, és mint az ártatlan áldozat bűneinknek bocsánatjáért minden véredet bőségessen kiontád. Én is viszontag, N. N., magamat éppen égő áldozatul neked bémutatom és szentelem, és eltekéllett szándékomnál ígírem, hogy szentéges kénszenvedésedről soha el nem feletkezem, hanem arról hálaadó szív[v]el emlékezem, s annak emlékezetire másokat is felindítani igyekezem. Azért alázatossan kérlek, oh én kegyes Jesusom, ne engedd, hogy Szent vé­red hullásának és halálodnak ára énbenném elvesszen, hanem halálomnak óráján a te Szentséges sebeidben rejts el engem, és az én bűnös lelkemet hozzád vévén, oda vigyed, ahova a keresztán föggő latornak lelkét, hova a késő, de töredelmes szévből származott megtérés után vitted. És e világból kimúlt híveket is kínszenvedésednek véghetetlen érdemében részesítsed, hogy a Purgatorium kínjaiból megszabadulván, téged a mennyei dicsőség­ben szünetlen dícsirjenek, és miértünk s szegény bűnösökért híven esedez­zenek. Ki élsz és uralkodói az Atyával és szent lélekkel egyenlő Istenségben, örökkön örökké, Amen.” Lelki útiköltség, 1693.11-12. p. s° Knapp, 1995. 799. p. s1 ,A magas Keresztfán halálra vált Christusban való buzgó ajánlásnak formá­ja. Uram, JESUS Christus, élő Istennek Szent Fia, ki ez világnak váltságáért hat órakor keresztfára függesztettél, ecettel és epével itattattál, és az halállal tusakodván, drágalátos lelked mennyei Atyádnak ajánlottad, és mint az ár­tatlan Bárány, szent véredet a mi bűneinkért kiontani és meghalni méltóz- tattál. Én, N. N., teljes szívemből néked áldozom magamat, és erőssen foga­dom, hogy soha a te Szent kínszenvedésedről el nem feletkezem, hanem aztat mindenkor örökké való emlékezettel dücsőiteni, és másokat is arra ve­zetni igyekezem. Azért alázatossan kérlek, oh kegyes JESUS, hogy ne hadd, hogy illy nagy drága kincs én rajtam haszontalanul múljon, hanem halálom óráján méltóztassál engemet a te öt mélységes Szent sebeidbe elrejteni, és a te Szent kereszted és halálod által engemet és a társaságombéli híveket és

Next

/
Oldalképek
Tartalom