Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 1. szám - A KATEDRÁRÓL - Erdődy Gábor: A belga liberális-katolikus unionizmus (1825-1848)
A belga liberális-katolikus unionizmus (1825-1848) 109 Bornsbeek, Félix de Merode illetve Van Bommel esetében. A liége-i püspök magatartása a mérsékelt liberalizmusból konzervativizmusba forduló, ám az unionizmus felszámolását követelő ultramontánokkal továbbra sem azonosuló alternatívát jelenítette meg. Jelentős számban fogalmazódtak meg ugyanakkor határozott állásfoglalások a belga unionizmus védelmében. A status quo megőrzésére törekedve a rend legfőbb garanciájának tekintett szisztéma megőrzése mellett kiálló Sterckx remek taktikai érzékkel minimalizálta a lamennais-i hatás jelenlétét. A belga alkotmányos monarchia vatikáni elfogadtatása a bíboros történelmi jelentőségű hozzájárulása volt a belga állam konszolidációjához. Az 1834-39 közötti évek a belga alkotmányos rendszert az unionizmus bázisán kiteljesítő „nagy organikus törvények” megalkotásának időszaka volt. Ezzel párhuzamosan felgyorsult ugyanakkor a szembenálló csoportosulások ideológiai elkülönülése. A liberálisok tiltakoztak a papok közvetlen politikai aktivitása miatt, miközben a katolikusok a klérus jogának tekintették, hogy mobilizálja híveit az általa kívánatosnak tartott politikai magatartás irányában. A közjó érdekeit szolgáló aktív választási részvételre buzdította híveit Sterckx bíboros is, miközben nyomatékosan felhívta a plébánosok figyelmét, hogy a szószéken ne foglalkozzanak politikai ügyekkel. A radikálisliberális és az ultramontán törekvéseket egyaránt elutasítva útját állta annak, hogy a katolikus egyház bármelyik rivalizáló politikai erő támogatójaként kötelezze el magát, s az unionista katolikus miniszterek politikáját támogatta. A politikai élet alakulását s a katolikus egyházon belüli erőviszonyokat alaposan befolyásolta a leuveni katolikus egyetem újra megnyitása körül kibontakozó erőpróba. Döntését a katolikus püspöki kar 1834. június 10-én jelentette be, ám a kezdeti örömöket hamarosan az intézmény működésével kapcsolatos eltérő szándékok mélyülő konfrontációja árnyékolta be. A püspökök többsége azt remélte, hogy az egyetem a katolikus politizálás formálásának központjaként eredményesen fogja a polgári társadalomban élő katolikus elit képzésének funkcióját betölteni. Tudatosan hárította el ugyanakkor az arra irányuló próbálkozásokat, hogy azt pápai intézménnyé alakítsák át, mivel nem akarta az egyébként is folyamatosan gyanakvó liberálisokat provokálni. Egy Raffaele Fornari internuncius által támogatott befolyásos áramlat tagjai viszont attól tartottak, hogy az egyetem a liberális katolicizmus fellegvára lesz. Az intézmény újraalapítását az egyházi oktatási monopóliumok újrateremtésétől aggódó liberálisok ugyanakkor a katolikus offenzíva újabb állomásának tekintették, és ellenlépésként laikus szabadegyetem létrehozását kezdeményezték. A vita a stabil pénzügyi alapok megteremtését szolgáló jogi megszemélyesítés kérdése körül éleződött ki. Áthidaló megoldást keresve de Ram rektor kiegészítő törvény megalkotását kezdeményezte. Közvagyon alapítását, adományok és hagyatékok gyűjtésének elindítását, valamint az épületek örökösökre történő átruházását szorgalmazta a fenntartás kötelezettségeivel egye
