Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 1. szám - A KATEDRÁRÓL - Erdődy Gábor: A belga liberális-katolikus unionizmus (1825-1848)
A belga liberális-katolikus unionizmus (1825-1848) 105 katolicizmus természetes kapcsolatát azonban sosem voltak hajlandók elismerni. A két irányzat közötti közvetítőként működött az „École de Malines” Engelbert Sterckx és Corneille Van Bommel irányítása mellett. A konzervatív és a liberális katolicizmus közötti szellemi híd kiépítésére vállalkozó Mecheleni Iskola tevékenysége hátterét a magas klérusban markánsan jelen levő mérsékelt liberális irányzat biztosította. Az elkövetkező évek történéseire meghatározó befolyást gyakorló pragmatikus „realisták” a kölcsönös függetlenségre alapozott, mindkét fél számára előnyös kooperáció megteremtését tekintették optimális megoldásnak. Nem utasították el a liberális megoldásokat, de Lamennais szellemét sem kívánták szolgaian követni, azaz a radikális szétválasztás helyett az egyházi javak állami védelmének továbbélteté- sét szorgalmazták. Felismerték, hogy a katolikus egyház a szabad társadalomban sokkal hatékonyabban tudja hirdetni hittételeit, valamint érvényre juttatni belső egyházi rendjét. Működésük során határozottan szembe fordultak az ultramontán követelésekkel, miközben hasonló következetességgel utasították vissza a mindenfajta állami támogatást kiiktatni kívánó, a katolikus egyház szabad működésének korlátozását követelő antiklerikális radikális-liberális irányzatok propagandáját. Az 1820-as évek végére kikristályosodó belga unionizmus meglehetősen összetett jelenség volt. Keretei között többféle szellemi irányzat képviselői megfértek egymás mellett úgy, hogy véleményük az évek során olykor jelentősen módosult. Többen valódi érdekházasságként élték meg az együttműködést, s az általuk felismert reálpolitikai kényszer hatása alatt mindössze átmeneti taktikai együttműködésben gondolkodtak, sosem szűnő fenntartások, és mélyen húzódó bizalmatlanság mellett a liberálisok irányában. Mások hosszabb távú perspektívát megrajzolva őszintén közeledtek, és belülről is elfogadták a partneri közösséget a liberális elvek alapján. Voltak, akik követték, sőt bizonyos elemeiben meg is előlegezték Lamennais következetes liberalizmusát. Az elsősorban Kurt Jürgensen és Paul Harsin által hangsúlyozott kölcsönhatások jelentőségének megítélésében a szakirodalom jelentős mértékben megoszlik. Alois Simon relativizálja a kétirányú folyamatok érvényesülését, Henri Haag és Guyot de Mishaegen pedig a Lamennaisból kisugárzó befolyásra helyezi a hangsúlyt. Holott közismert, miszerint a belga liberálisokra elemi hatást gyakorló „Des Progrés de la revolution” munkájában Lamennais maga hangsúlyozta a már működő belga unionizmus meghatározó befolyását koncepciójának megfogalmazására. Miközben pedig Bartels és hazai elvbarátai érvelésében szövegszerűen tetten érhető francia példaképük gondolat- világa, Félix de Merode egyenesen az unionizmus igazolását olvasta ki a Progrés üzenetéből. A folyamat kiteljesedésében az unionizmus és Lamennais kölcsönhatásának nélkülözhetetlen szerepet tulajdonító Els Witte szerint „a liberális katolicizmus nélkül nem történt volna meg a belga forradalom, nem jött volna létre az alkotmány”. Az unionizmus jelzett összetettsége természetesen belső ellentmondásosságot is takart,
