Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Dienes Dénes: Sárospatak reformációja

Sárospatak reformációja

57

levél arról értesít, hogy a szepesi káptalan tulajdonát képező Liszkát Báthory András és Serédi Gáspár hatalmában tartja.37 Majd 1544. december 15-én szintén Werner György királyi tanácsos, sárosi prefektus írja Ferdinánd királynak, mint az előbbi levelet is, hogy Liszkát őfelsége nevében visszafoglalta.3® Horváth János prépost ugyanebben az évben (1544) lemondott. Ennélfogva Liszka áruba bocsátását célzó utolsó akciója eshetett 1543-ra, amely „néhány évvel később” történt azon eseménynél, amelynek Tamás plébános az egyik szereplője. Ennek alapján már nem lehet azt állítani, hogy Tamás 1543-ban hagyta volna el Patakot. Ez minden bizonnyal korábban következett be.

Láttuk, hogy a források hírt adnak István presbiter pataki plébánosról, aki 1538 októberében már bizonyosan a városban élt és működött, s akiben Gálszécsi István személyét véltük felfedezni. Ha ettől el is vonatkoztatunk, következtethetünk arra, hogy István plébános lutheránus volt, mert Dévai Mátyást javasolta szakértőnek egy olyan újhelyi perbe, ahol az alperes a reformáció tanítására hivatkozott ügye védelmében.39 Úgy tettük fel a kérdést, hogy sértetlen volt-e a régi egyház állása 1537- ben Sárospatakon? Azaz érintetlen volt-e a város népe a lutheri eszméktől, avagy be volt-e zárva teljességgel a reformáció a Vörös torony áthatolhatatlan falai közé? Ha igen, akkor a következő évben István presbiter volt a kezdeményezője Patak reformációjának, aki nyilvánvalóan nem a város, hanem a földesúr akaratából lett plébánossá. Csakhogy nincs nyoma annak, hogy Perényi erőszakosan terjesztette volna saját hittani meggyőződését. Péter Katalint idézzük: „A Perényi birtokain élő jobbágyok soha nem vádolták urukat vallási intoleranciával. Ez egyértelműen kiderül abból a széleskörű vizsgálódásból, melyet királyi hivatalnokok végeztek birtokain néhány évvel halála után. A legutolsó jelentés minden bizonnyal befeketítette Perényi hírnevét: úgy mutatta be mint a kor legrosszabb földesurát. A jobbágyok számos sérelmüknek adtak hangot, különösen a Perényi által rájuk kirótt magas hűbéri adók miatt, de nem hangzottak el panaszok a vallással kapcsolatban. Tekintve, hogy a királyi hivatalnokok katolikusok voltak, a jobbágyok biztosak lehettek volna afelől, hogy Perényi vallásos intoleranciájáról szóló panaszuk értő fülekre talál. ”4° Megerősíti ezt az a tény, hogy a Valpó vármegyéből Kispatakra telepített szláv jobbágyokat a Perényiek nem háborgatták vallásukban, megmaradhattak katolikusnak, amint az őket említő 17. századi adatok bizonyítják.4'

Mindezek alapján nem túlzás arra gondolni, hogy Tamás plébános ép37 EtE IV. 304.

38 EtE IV. 396-397; Horváth János lemondása uo., 396-398.

39 Magyar Országos Levéltár, Szép. kam. lev. Liber minutarum, 1571, vegyes, más. 41-43. Détshy Mihály: Sárospatak vára... i. m. 65-66.

4° Péter Katalin: Tolerancia és intolerancia a 16. századi Magyarországon. Egyháztörténeti Szemle, 2006/2. A hivatkozott dokumentum az Országos Levéltárban található, E 156. (= Urbaria et Conscriptiones.) 40/35. sz.

41 PÉTER Katalin: A református gyülekezet első száz éve Sárospatakon. Egyháztörténeti Szemle 2006/2.