Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - TANULMÁNY - Kovács Kálmán Árpád: A katolicizmus terjesztése az erdélyi protestánsok között az 1760-70-es években
6 Egyháztörténeti Szemle IX/4 (2008) protestáns volt.? A pótdiplomák rendelkezéseinek ellenhatásaként a protestáns rendek természetesen országgyűlési határozatokkal igyekeztek védeni jogaikat és birtokviszonyaikat. A török háború gyó'zelmes előrehaladása és befejezése során az udvari politika önkénye egyre erősödött. Még a Lipót-féle diplomák is egyre veszítettek súlyukból, és helyettük bécsi rendeletek kezdték (volna) szabályozni Erdély közjogi viszonyait. 1701- ben már rendeleti úton gondoskodott (volna) a római katolikus püspök számára lakásról és ellátásról, a rá következő évben pedig elrendelte az alvinci püspöki birtok visszaadását is. A püspök a további években mégsem telepedhetett le Erdélyben, nem utolsó sorban a kibontakozó Rákóczi-féle szabadságharc körülményei miatt. A Státus jogi helyzete a körülmények hatására tovább szilárdult. A visszaállított, de igazából működni nem tudó püspökség rábízta a feloszlatott szerzetesrendek vagyonának a kezelését, az iskolákról való gondoskodást, plébániák segélyezését és építését, stb. 1711-ben hozták létre az állandó igazgatótanácsát, amelynek kétharmada világiakból, egyharmada pedig egyháziakból állt. A Státus megkapta a püspökjelölés jogát is, három jelöltjéből az uralkodó választotta ki az erdélyi római katolikus püspököt. Jobbára a Státus soraiból kerültek ki azok a tanácsosok is, akik a Guberniumban a katolikus érdekeket képviselték. 1696-tól ők alkották a Guberniumon belül a Consilium Catholicumot (a Katolikus Tanácsot).8 Az 1711-es szatmári békekötéssel végleg megszilárdult a politikai fordulat Erdélyben. Egy évvel később meghalt Illyés András, a bécsi udvar által támogatott, de Erdélyben működni soha nem tudó püspök. III. Károly Habsburg császár 1713-ban Mártonfi Györgyöt nevezte ki erdélyi megyéspüspökké, aki 1716-ban az országgyűlési részvétel mellé uralkodói kegyből báróságot és guberniumi tanácsosságot is kapott. A püspök visszakapta a gyulafehérvári székesegyházat, ahol püspöki székhelyét be is rendezte, a rendek megváltották és visszaszolgáltatták a püspöki javadalmak egy részét, újjáalakult és működni kezdett a káptalan. A püspökre kezdettől ránehezedő politikai szerep nem egyszer háttérbe szorította a pasztorációs és egyházszervezési szempontot. Mégis Mártonfi és utódai legsürgetőbb tennivalójukként tekintették a lelkipásztori munka újraszervezését és a papképzés javítását.« A 18. század első felében a szerzetesrendek virágkorukat élték Erdélyben. A korábbi elnyomatás után számban és szellemi erőben hatalmas növekedésen mentek át. A ferencesek intézményalkotó munkája nyomán mintegy húsz új rendház épült, s ezzel a már 1640-ben megalapított kusztódia (őrség) átfogó hálózattá fejlődött. A kusztódia 1729- től rendtartománnyá alakult, Szent Istvánról nevezték el. Szellemi megerősödésük egyik jele a csíksomlyói kolostorban Kájoni János már 7 TróCSÁnyi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben, 1690-1740. Bp., 1988. (továbbiakban: Trócsányi, 1988.) 280-281. p. 8 Marton-Jakabffy, 1999. 50. p. 9 Uo. 46. p.
