Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - RECENZIÓK - Mercs István: "Csorba Dávid: A' sovány lelkeket meg-szépíteni": Debreceni prédikátorok (1657-1711)
Recenziók Csorba Dávid „A’ sovány lelket meg-szépíteni”: Debreceni prédikátorok (1657-1711). Debrecen, Hernád Kiadó, 2008. 324 old. Az utóbbi időben számos kiváló publikáció mutatja azt, hogy a 16-18. századot vizsgáló hazai historiográfiai irodalmon belül egyre nagyobb teret nyer a mikrorégiók, s az ezen belül központi helyet betöltő mezővárosok szerepének kutatása. A korszakban az oppidumok, s azoknak polgári és vallási vezetői egy-egy térségen belül karakterisztikus, arculatformáló erővel bírtak. Az ilyen típusú mikrotörténeti kiindulópontot választó vizsgálódás a regionális jellegen kívül lehetőséget biztosít a történeti irodalomban jól ismert személyek portréjának pontosabb árnyalásához csakúgy, mint a kevésbé ismert, gyakran csak említésszerűen citált alakok arcélének megrajzolásához. A kutató feladata igen összetett, mert az egyének tevékenységét és személyes jellemvonásait el kell helyeznie a város és a térség politikai, kulturális és vallási terében, ezzel együtt a regionális jelenségeket országos, sőt nemzetközi kontextusában is tárgyalnia kell. Ezt a sok szempontot integráló, komplex feladatot vállalta fel és teljesítette Csorba Dávid sovány lelkeket megszépíteni”: Debreceni prédikátorok (1657-1711) című monográfiájában, amely a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Iskolájában készített és megvédett PhD-értekezés. Ennek megfelelően a szerző alapvetően irodalomtörténeti indíttatással közelítette meg témáját, de vizsgálatai során számos társ- és segédtudomány szempontrendszerét és eredményeit beépítette munkájába. Mivel a korszak irodalomtörténete csak szoros összefüggésben vizsgálható a történelmi diszciplínákkal, így a könyv erős történeti alapozással nyit, s a későbbiek során is számos értékes politika-, vallás-, mentalitás-, viselettörténeti stb. megállapítást tesz. A könyv a cívisváros múltját a magyar történelem egyik legmozgalmasabb, a hazai protestantizmus számára rendkívül válságos periódusában teszi vizsgálat tárgyává. A választott szakasz elején a Habsburg és török között látszólag meglévő status quo leple alatt a mindkét féltől elszenvedett sarcolások és üldöztetések (például az 1660-as ún. Szejdi-járás; vagy Strassoldo 1672-es illetve Caraffa 1686-os fosztogatásai); az erősödő, felkelésbe később pedig szabadságharcba torkolló kuruc-mozgalom terhei; az Erdélyi Fejedelemség szerepének fokozatos át- illetve leértékelődése, végül a fejedelemség megszűnése mind-mind szinte önmagában is ellehetetleníthette volna a történések keresztmetszetében fekvő város működését és szellemi prosperitását. S ezek
