Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 2. szám - DOKUMENTUM - Bolvári-Takács Gábor: Takács Béla rendőrségi legációja 1949-ben

90

Egyháztörténeti Szemle IX/2 (2008)

— Biztosan hoznak majd ennivalót a parókiáról — válaszoltam.

Erre ugyan nem került sor. Végül az ügyeletes intézkedett, hogy hozzanak ebédet a számomra attól a szakácsnőtől, aki a rendőrök kosztjáról gondoskodik.

Estefelé megjött az őrmester. Eléggé rosszkedvűen, mert a vadászata eredménytelennek bizonyult. Legátusokat talált ugyan a környék református falvaiban, de pénzt nem sikerült zsákmányolni.

— Menjünk át a pénzért a parókiára — mondta az ügyeletesnek és nekem az őrmester. A két rendőr megjelenése legalább olyan hatást váltott ki a lelkipásztorban és a családjában, mint Karosán a rendőr látogatása. Hamarosan élénk vita, sőt parázs veszekedés alakult ki a lelkipásztor és az őrmester között arról, hogy elveheti-e tőlem a pénzt vagy nem? Az ingerült szóváltás végén a lelkipásztor felesége és a gyerekek már sírtak. Az őrmester belátta, hogy a pénzt nem kobozhatja el, bocsánatkéréssel távozott az ügyeletessel együtt, engem pedig otthagytak.

— Ez a gazember! — mérgelődött a lelkipásztor. Pácin, és a körzetébe tartozó falvak réme, a kulákok ádáz ellensége, most már téged is elfogatott, a pénzedet is vitte volna ez a rabló!

Vacsora után azt javasolta a lelkipásztor, hogy már ma este gyalogoljak át Karosára, mert biztos, hogy' kedden reggel a buszmegállónál ismét letartóztatnak. Elindultam tehát a sötétben Karosa felé. Nem tagadom, nagyon féltem. Ezt a kellemetlen érzést betetőzte, hogy Karosán a parókián sötétség fogadott. Hiába zörgettem ajtón és ablakon, egyik sem nyílt ki. Azt hittem, hogy a tornácon levő lócán töltöm az éjszakát. Szerencsére enyhe idő volt, és szerencsére a lelkész és a felesége nemsoká hazajött, }ános napot köszöntöttek, mondta a lelkész, majd folytatta:

— Te hogy kerülsz ide? — Azt hallottuk, hogy az őrsön alszol, és holnap kísérnek be az újhelyi parancsnokságra.

— Igen, ez volt a terv, de szabadon engedtek — válaszoltam, és azt is elmondtam, hogy miért jöttem át Pácinból Karosára éjnek évadján. Reggel már nyugodtabban ébredtem, szálltam fel a Patakra induló autóbuszra. Pácinban hiába keresett az őrmester a megállónál.

Már szinte elfelejtettem a karácsonyi legációm kalandjait, amikor 1950 májusában, egy rosszul stencilezett, a pontozott részeken tintaceruzával kitöltött szövegű levelet kaptam, amelyben a sátoraljaújhelyi rendőrbíró közölte, hogy az ellenem „engedély nélküli kéregetés” címmel indított eljárást megszüntette, mert a felszabadulás öt éves jubileuma alkalmából kihirdetett amnesztiában részesültem.

— Lám csak, személy szerint én milyen hálás lehetek a felszabadulásnak, az amnesztiának — gondoltam magamban. Mégis egyre jobban megerősödött bennem a gyanú: ha az őrmesternek sikerül tőlem kicsikarni a pénzt, nem jelent fel, nem kerültem volna a rendőrbíró elé koldulás vádjával. A men-