Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Ritus Caenae Dominicae - borsodi imádságokkal (1713 - ante 1775)
Ritus Camae Dominic* — borsodi imádságokkal 25 A vének testületé (presbyterium = a prédikátori társaság vezetősége) és a superintendens volt jogosult arra, hogy megvizsgálja (probatio, examinatio), intse (adhortatio) és esküvel elkötelezett voltukban megerősítse (confirmatio), a sákramentumok kiszolgáltatására felhatalmazza (author- isatio) s ilyen minőségben felavassa, gyülekezetükbe beiktassa (ordinatio) az ifjú lelkészjelölteket. Mindebben a magyarországi reformátusok követték a Luther idején kialakult, 1535 utáni gyakorlatot. A középkori testvé- rület (fraternitas) szokásos zsinata révén oldották meg az avatást. A prédikátorok testületében zajló szertartások (és általában a zsinatok) nyelve latin volt. Erre következtethetünk a megmaradt följegyzésekből, azonban a prédikáció és az imádságok — többségében — magyarul hangozhattak el. Az esetlegesen meghívott patrónusok, vendégek (például az erdélyi fejedelmet képviselő kapitány) tudtak latinul, ezért nem kellett megszabni, hogy olyan nyelven folyjék a szertartás, amelyet a gyülekezet ért, hogy épülhessen belőle. Két nyelven folytak egyes temetések és vizsgálatok a 19. század elején is, magyarul és latinul, noha már aló. században ragaszkodtak a magyar anyanyelvűnkön elhangzó szertartásokhoz. Ez a két nyomtatott imádság és a megelőző Agenda megajándékoz bennünket egy olyan aprócska adalékkal, amely megoldatlan szertartási múltunk értelmezésében újragondolásra és további kutatásra ösztönöz. A Borsodi Traktus hagyományos imádságai figyelmeztetnek arra, hogy itt még a reformáció századában kialakult rendet találjuk, nem a mait vagy későbbit. Jövendőbeli döntéseinket illetően is adódnak tanulságok abból, hogy ezek a liturgiatörténeti emlékek olyan kerülethez kötődnek, ahol 1734 előtt nem volt önállósított szuperintendens vezetése alatt egyesített egyházkerület, hanem esperességek szövetsége, amelyet testület vezetett.
