Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
98 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) áll a genus iudiáale nemével.36 A szakirodalom a 17. századi irodalomelméleti gondolkodást alapul véve, a hitszónoklat genusba sorolásakor kijelenti, hogy „a prédikáció egésze általában leginkább a deliberativum által meghatározott marad, jelentős csoportjaiban, a halotti beszédekben és a szentek életéről mondott beszédekben azonban a genus demonstrativum dominanciájával kell számolni.”37 Bizonyos esetekben azonban a törvényszéki beszéd neme is kiemelt szerephez juthat. Ilyen különleges alkalmat szolgáltatnak a zsinatok, hitviták, disputák, s ide vehetjük azokat a teológiai tanítást védő vagy cáfoló prédikációkat is, mint amilyen jellegű az egri minorita ezen munkája. Török Damaszcén a megelőző korok hitvédő igehirdetőihez képest meglepő aspektust vesz fel. Nem érzelmileg uralt, kíméletlen hangú támadást intéz a „szakadozott hitűek” ellen, nem az „új hitfaragók” kompetenciáját vitatja. A barokk kor hitszónokainak dicsőséges Anyaszentegy- ház képzetével összeegyeztethetetlen szemszöget, az apológia attitűdjét igyekszik felvenni. A status coniecturae pozíciójába helyezkedve, a neki tulajdonított vétek elkövetését vitatja. A mesteri, kifinomult rafinériától sem mentes bevezetés után a tüzetes tétel-meghatározás következik. „Annak okáért megbizonyitom ezen igazságot kemény erősségekkel, hogy menyországon, s poklon kivűl vagyon ollyan hely, hol némelly lelkeknek meg kell tisztulniok, minek előtte menyországba jussanak.” (T.D.IV/46.) A „vagyon olyan középső hely” tételmondat a beszéd felütésétől a befejezésig számottevő változtatás nélkül 13-szor, míg valamilyen módosított formában jó néhányszor előbukkan. A folyamatos ismétlés a közönség meggyőzésének egyik kulcsmozzanata, s egyben legelterjedtebb eszköze. Pázmány például S\ keresztyén olvasóhoz 'rt előszavában hangoztatja, hogy mindaddig hántorgatja fel a hallgatóságnak vétkeit, míg mentesek nem lesznek azoktól.38 A szerző a beszéd propozjáó)aként ezt a gondolatot hangoztatja. A prédikáció tétel-meghatározásának módja a különböző igehirdetőknél rendkívül nagy eltérést mutat. Pázmány közvetlen köréhez tartozó Káldi például a szerkezet áttekintéséhez adott vázlatként kezeli a hitszónoklat ezen részét, tipográfiailag is elkülöníti, ami ezért nem illeszkedik szorosan a beszédbe. Ám a prédikátorok túlnyomó többsége a tételkitűzést a szónoki mű szerves elemeként értelmezi. De itt is mutatkozhatnak eltérések. Csúzy legtöbbször osztatlan propozíciót használ, és általában „annyira tág gondolati kereteket biztosít a prédikáció menetének, hogy mindenféle 36 Vö. SZABÓ G. Zoltán — SZÖRÉNYI László: Kis magyar retorika: Bevezetés az irodalmi retorikába. Bp., 1997. (2. kiadás, továbbiakban: SZABÓ G.—SZÖRÉNYI, 1997.) 30. p. 37 KECSKEMÉTI GÁBOR: Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a XVII. században. Bp., 1998. 69. p. 38 Vö. Pázmány Péter összes munkái. VI. A Keresztyén olvasóhoz. Bp., 1905. XXIII. p.
