Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
94 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) legnagyobb, az a legutálatosabb melly egyenessen a teremtett állatokra, s azoknak ártalmára tzéloz, hanem magát az Istent mint minden jóknak kegyelmeknek kútfejét támadgya meg. Hlyen a káromkodás.” (T.D.IV/120.) Az allegorizáló eszmefuttatás után szintén teátrális mozdulatok közepette, szörnyülködve idézi az egyik különösen súlyosnak ítélt káromló formulát: „oh! Kimongyam e vagy elhalgassam? Akik, oh! Irtózik bennem a természet, és nyelvemben akadályt érzek, de kimondom még is: így káromkodnak akik kutya, ördög, s más féle teremtettével káromkodnak.” (T.D.121.)29 A modern ember a trágár kifejezések használata mögött már nem érez különösebb mélységet, szinte az indulatszavak szintjén kezeh. Korunk emberének szemszögéből már inkább csak stílusbeli romlottságként, lélektani és szocializációs zavarként értékelődik a probléma, s a 21. század felől nézve indokolatlannak tűnik ilyen mértékű felnagyítása. Annak demonstrálására, hogy nem csupán szónoki túlzással van dolgunk, hívjuk segítségül a kortársi kontextust. Zlinszky Aladár a szitkozó- dás mögöttes pszichikai tartalmára vonatkozólag írja: „A primitív ember összetörte bálványát, ha az nem teljesítette kérelmét, melyet imával, áldozattal tőle ki akart kényszeríteni. Ugyanez a lelki alapja a káromkodásnak is. A káromló elátkozza a felsőbb hatalmat, akitől kérelme teljesítését hiába várta. Ma már nem kéri áldozattal, rendszerint imával sem, de ata- visztikusan, tudat alatt ott van azért a régi beidegződés. A csalódás bálványtöréshez hasonló lelki állapotot vált ki, s a haragvó szavakkal töri össze bálványát”.30 Ez a rituális „bálványtörés” első lépése az Istentől való eltávolodásnak. Ennek fényében érthetőbbé válik a minorita hitszónok erőteljes állítása, miszerint bűnök hierarchiájában a káromkodás a legsúlyosabbak között található, mert közvetlenül a Terem tőt sérti. Makoldy Sándor kitűnő tanulmányban dolgozta fel a magyar káromkodás büntetésének történetét.31 Ebben több szörnyű véget ért pert idéz a 18. század végéről. Részletesen kitér egy 1799-es esetre, mely Török Damaszcén állomáshelyén, Egerben történt. Egy helyi lakos, Suhajda Gábor ellen indult eljárást idéz, melyben a későbbi vádlott többedmagával „harmad éve Miskolc városábul áldozói vásárról hazafele jöttek, ezen deliquens Ónodnál egy zsidónak tábori kortsmájába lovával beugratván, mivel onnét kiüzettetett, annyira vetemedett, hogy mind az Isten, mind a világ törvényét meg vetvén, e féle fertelmes szidalmakra fakadni: adta teremtette, a teremtésedet, a teremtését a parasztnak, aki a parasztot te29 Az egri káromló nyelvi formulákat összegyűjtötte egy „mini” szótárban: BAKOS JÓZSEF: A szitkozódó;, a káromlás, a becstelenítés nyelvi formái Eger város régi jegyzőkönyveiben. In: Magyar Nyelv, 1978. 119-124., 241-246 p. A szitkozódásról általában vö. TÁLASI ISTVÁN: Erkölcs történeti adatok a XVIII. századból. In: Etbnoyraphia, 1938. 240-242. p. 30 ZLINSZKY Aladár magyarázatát ld.: A magyarság néprajza. III. köt. Bp., é.n., 440. p. 31 MAKOLDY SÁNDOR: A káromkodás elterjedése és büntetése hazánkban 1850-ig. In: Etbnograpbia, 1926. 122-131., 167-182. p. (továbbiakban: MAKOLDY, 1926.)
